2p

Horvátországban május 1-jétől megszűnt minden beutazásra vonatkozó járványügyi korlátozás - közölte a horvát belügyminisztérium hétfőn.

A határátlépésre a koronavírus-járvány előtti feltétlek érvényesek - írták, hozzátéve: egyebek között a schengeni határellenőrzési kódex és a külföldiekre vonatkozó törvény által előírt követelményeknek kell megfelelni.

Zágráb április elején enyhített a határátlépési szabályokon. Az európai uniós állampolgárok azóta korlátozások nélkül léphetnek be Horvátországba, ez vonatkozik az Ukrajnából érkező menekültekre is. Más, nem uniós állampolgároknak rendelkezniük kellett védettségi igazolással, de nem kellett megindokolniuk jövetelük célját. Most ezt a rendeletet is feloldották.

Szabad az utazás. Fotó: Pexels
Szabad az utazás. Fotó: Pexels

Az országban még a húsvéti ünnepek előtt megszűntettek minden más járványügyi intézkedést is. Egyedül az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben kell még védőmaszkot viselni, és ezen intézmények dolgozóinak továbbra is védettségi igazolással kell rendelkezniük.

A valamivel kevesebb mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 47 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19-ben nyolcan hunytak el. Kórházban 441 beteget ápolnak, közülük 17-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 313 259-en kaptak védőoltást, közülük 2 241 920-an már a második adagot is beadatták maguknak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!