A jelenleg aktuális benzinár-stop bizonyos kérdéseit a piacelmélet segítségével lehet a leghatékonyabban elemezni, hangsúlyozza Dr. Farkas Richárd, a PTE Közgazdaságtudományi Karának adjunktusa. Ennek fenntartási lehetőségei összetettebb kérdéseket eredményeznek, amihez különböző szempontokat kell figyelembe venni.
A téma kapcsán egyszerre jelennek meg a végfelhasználók és az üzemanyagtöltő állomások érdekei is, akik nélkül a gazdaság nem tudna tovább működni. A kiskereskedelmi árstopra már láthattunk példát (a nagykereskedelmi stop előtt) az utóbbi időszakban, aminek következménye lett, hogy a benzinkutakat hatalmas veszteség érte, sőt, egyeseknek meg kellett szüntetniük a működésüket. Az ilyen benzinkutak kénytelenek voltak alacsonyabb áron értékesíteni az üzemanyagot, mint amennyi annak beszerzési ára volt.
„Világosan látható az, hogy minél nagyobb az üzemanyagon elszenvedett veszteség literenként, annál kérdésesebb, hogy megéri-e fenntartani a benzinkút működését, hiszen a tartalékok kimerülése után a folyamatosan jelenlévő költségeknek annál kisebb hányadát tudják fedezni az üzemanyag nagykereskedelmi árának megfizetése után”, mondja a kutató.
Amit ennek kapcsán fontos kiemelni, hogy az ilyen okok mentén megszüntetett tevékenységek markánsan különböznek a szokásos piaci folyamatok miatt megszűnő tevékenységektől. Míg utóbbi esetben, amikor a sokkszerű beavatkozástól mentes piacon szűnik meg egy vállalkozás, annak oka – függetlenül a konkrét kiváltó októl – jellemzően az, hogy az adott keresleti és kínálati viszonyok mellett nem tartható fenn annak működése. Egyszerűen fogalmazva „tönkremegy a vállalkozás, mert nincs rá szükség az adott piaci környezetben”. Ezt a szituációt a gazdaság makró (vagyis összgazdasági) szintjén nem érzékeljük, hiszen egy piaci öntisztulási folyamatról van szó, általában a hatékony működés mentén.
„Jelen esetben azonban olyan vállalkozások, itt konkrétan benzinkutak, zártak be, amelyekre egyébként a gazdasági struktúrának szüksége lenne, hiszen nem véletlenül működtek problémamentesen évek óta.”
A kiskereskedelmi benzinár-stop bevezetése után megszűnő üzemanyagtöltő állomások tehát nem automatikus piaci mechanizmusok alapján szűntek meg, hanem egy a piac szempontjából kívülről érkező döntés miatt. Ez viszont azt jelenti, hogy ez a szektor nem tudja hatékonyan betölteni azokat a funkciókat, amelyeket szükséges, hiszen hiányoznak egységei (benzinkutak), amelyek a normál iparági működés alatt szükségesek voltak.
„Ez viszont érinteni fogja az összes olyan iparágat (áruszállítás, logisztika, stb.), amelyek működéséhez az üzemanyag szükséges”, hangsúlyozza Dr. Farkas.
Ezekben a szektorokban szintén áremelkedések várhatók, figyelhetők meg, így végső soron újra a végfelhasználó viseli az árstop következményét, csak nem a benzinkúton fizeti ki (hanem például egy interneten rendelt termékben, amelynek megnő az ára vagy a szállítási költsége). A probléma enyhítésére került bevezetésre a nagykereskedelmi benzinár-stop, a töltőállomások helyzetének könnyítésére. Ezzel azonban a probléma nem oldódik meg, csupán annak egy része a nagykereskedelmi szektorra van hárítva, de végső soron, más termékekben ugyanúgy a végső fogyasztók fizetik meg az intézkedés költségeit.
Mindezek alapján Farkas Richárd úgy látja, hogy a benzinár-stop addig tartható fenn, amíg pénzügyileg kibírja az éppen aktuális teherviselője. Véleménye szerint jelenlegi formájában nem tartható túlzottan sokáig a benzinár-stop, mert a magyar benzinpiaci struktúra ezt egészen egyszerűen nem bírja el hosszú távon.
Egy lehetséges megoldásról így fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy egy jól átgondolt, többlépcsőben bevezetett költségszétterítési-technikával a szektorok, az állam és a végfelhasználók között, amely kétségtelenül népszerűtlen lenne, és ugyan nem teljesen hatékony, olyan állapotot lehetne teremteni, amely a lehető legnagyobb mértékben képes lenne megóvni a szektorális struktúrát, ameddig nem rendeződnek a piaci viszonyok.”
