2p

A honvédelmi miniszter Katonai Mobilitási Munkacsoportot hozott létre, aminek célja „a folyamatban lévő és tervezett közlekedés infrastruktúrát érintő fejlesztések során a honvédelmi érdekek hatékonyabb érvényesítése”.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Katonai Mobilitási Munkacsoportot hozott létre, aminek célja „a folyamatban lévő és tervezett közlekedés infrastruktúrát érintő fejlesztések során a honvédelmi érdekek hatékonyabb érvényesítése” - olvasható a friss Magyar Közlönyben.

A javaslattevő, döntés-előkészítő, tanácsadó testület stratégiák, koncepciók, tervek és joganyagok felülvizsgálatával foglalkozik majd, vezetője Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, tagjai a minisztérium és a vezérkar különböző tisztségviselői, és mindig meg kell hívni többek között az Építési és Közlekedési Minisztérium vasútépítésért, közlekedésstratégiáért, illetve útépítésekért felelős helyettes államtitkárát, valamint a MÁV és a Magyar Közút illetékeseit.

A munkacsoport a feladatoktól függően, de évente legalább két alkalommal ülésezik majd. Azt azonban a hvg.hu szerint csak Lázár János döntheti el, hogy a közlekedési tárca meghívottjai egyáltalán elmennek-e ezekre az ülésekre, illetve hogy az ott elfogadott ajánlásokból mit vesznek figyelembe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!