2p

Átlagban bruttó 6 forinttal. A benzin ára ezúttal nem változik.

A holtankoljak.hu szerint április 22-étől bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj literenkénti átlagára itthon. Ezzel 323 forintra csökken a dízel ára a hazai kutakon. A benzin átlagára most nem változik, abból 285 forintos átlagáron tudunk tankolni.

Mint a portál megállapítja, a Brent típusú olaj árának emelkedése átmenetinek bizonyult. Az OPEC+ országok közötti megállapodás sorozat hetében a piacon eluralkodott a pozitív hangulat, ami 35 dollár közelébe is emelte a hordónkénti árat. A megállapodást követően pedig az olaj árának zuhanását tudták csak megakadályozni. A 30 dollár feletti szintről a héten újra 30 dollár alá került az árfolyam, ami 1 hét alatt 13 százalékos csökkenést jelent. A termelés csökkentési intézkedések csak 2020 májusától lépnek életbe, így április hónapban továbbra is hatalmas készleteket halmoznak fel a kitermelők. Lassú olajár emelkedésre elemzők csak a harmadik negyedévtől számítanak tartósan. 

A forint árfolyama jelentősen nem változott a dollárral szemben a héten, az árfolyam 322-323 forintos szinten mozgott. Ez nem lehetett komoly hatással a hazai üzemanyagárak alakulására. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!