4p

Magyarország Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával közösen hozza létre a több nemzeti, regionális hadosztály-parancsnokságot.

Magyarország és Németország között rendkívül szoros védelmi és védelmi ipari együttműködés jön létre; közép-európai NATO-hadosztály-parancsnokság alakul Németország támogatásával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának csütörtökön Berlinben.

A tárcavezető Orbán Viktor miniszterelnök berlini látogatása alkalmával egyeztetett Ursula von der Leyen védelmi miniszterrel, Norbert Röttgennel (CDU), a Bundestag külügyi bizottságának elnökével, valamint Gunther Krichbaummal (CDU), a Bundestag európai bizottságának elnökével.

Megbeszéléseiről beszámolva kiemelte: e védelmi együttműködés alapját az adja, hogy Magyarország és Németország gazdasági együttműködése rendkívül szoros, másrészt a NATO keretein belül egy szövetségben dolgoznak azért, hogy Európa minél biztonságosabb hely legyen.

Közölte: a kétoldalú katonai és védelmi ipari együttműködés minden eddiginél szorosabb lesz, és ennek egyik fontos alapja az a tény, hogy a magyar honvédség modernizálása és regionális versenyképességének fejlesztése érdekében 20 új Airbus típusú katonai helikopter beszerzéséről döntöttek.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a NATO hadosztály-parancsnokságainak elosztását vizsgálva látható, hogy a szövetségnek 22 hadosztály-parancsnoksága van, de ebből egy sem található a szűk értelemben vett közép-európai térségben. Ezért Magyarország Szlovákiával, Horvátországgal és Szlovéniával közösen megkezdte egy több nemzeti, regionális hadosztály-parancsnokság létrehozását - magyarázta. Hozzátette: ezen együttműködés támogató nemzeti pozícióját Németország fogja ellátni.



Megjegyezte: ez a közös hadosztály-parancsnokság a NATO haderőstruktúrájába fog illeszkedni, és teljes műveleti képességét 2022-re éri el, ez egy nagy hozzáadott érték lesz Magyarország és Közép-Európa biztonságának garantálásához.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar-német katonai együttműködést emellett kiterjesztették a katona-egészségügyi együttműködésre is, hiszen a NATO budapesti egészségügyi kiválósági központja Münchenben is rendelkezik egy részleggel. Megerősítették elkötelezettségüket egy közös tábori kórházi kapacitás létrehozása mellett - fűzte hozzá.

Mint mondta, emellett a magyar katonák szolgálnak német katonákkal közösen a világ több pontján, így Afganisztánban és a Nyugat-Balkánon is, valamint a közeljövőben a NATO reagáló erők keretében 44 magyar katona szolgál német parancsnokság alatt, és az ulmi több nemzeti parancsnokságon is öt magyar tiszt lát el fontos feladatokat.

Szijjártó Péter kitért arra: Magyarország és Németország együttműködése annyira szoros, a magyar-német barátság annyira jelentős, továbbá a magyar és német érdekek oly mértékben egybeesnek, hogy "itt lenne az ideje annak, hogy ne csak arról az egy témáról beszéljünk, aminek tekintetében kétségtelenül van vitánk, hanem a migráció mellett végre tűzzük napirendre az összes többi európai vagy kétoldalú szempontból fontos kérdést". Hatezer német vállalat működik Magyarországon, és a német-magyar kereskedelmi és iparkamara felmérése szerint most a legelégedettebbek az elmúlt évtizedeket figyelembe véve - közölte. Hozzátette: ezek a cégek 300 ezer magyar embert alkalmaznak, és élvezik a magyar befektetési környezet valamennyi előnyét.

A külügyminiszter elmondta: több európai külpolitikai kérdésben hasonló álláspontot képvisel a két ország, nemrégiben megállapodást írtak alá arról, hogy vízipari kapacitásokat telepítenek olyan közel-keleti, észak-afrikai országokba, ahol menekültek tízezreit látják el. "Számos ponton van érdek- és értékegybeesés Magyarország és Németország általános politikájában és külpolitikájában", ezért itt lenne az ideje ezekre koncentrálni amellett, hogy néhány migrációs kérdésben ellentétes álláspontot képviselnek - fogalmazott Szijjártó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!