2p

Magyarország olyan jelentős szerepet vállal a NATO működésében, amilyenre ezidáig nem került sor - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, fél nappal az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek csúcstalálkozója előtt.

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter elmondta, hogy idén novemberben Magyarország veszi át a NATO legnagyobb szárazföldi műveletének, a KFOR-nak a parancsnokságát Koszovóban, jövőre pedig ismét a vezető nemzet lesz a balti államok légtérvédelmében, miközben ellátja keleti és déli partnereit az egészségügyi védekezéshez szükséges legfontosabb eszközökkel.

Kifejtette, hogy a magyar katonai jelenlétet Koszovóban 500 főre növeli Magyarország, továbbá vállalja a KFOR állományának koronavírus elleni beoltását is. Ezzel párhuzamosan a NATO a járvány enyhítésére létrehozott alapon keresztül több keleti és déli partner számára is lélegeztetőgépeket biztosít.

A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország, a 2014-es walesi NATO-csúcson tett kötelezettségvállalásainak eleget téve, legkésőbb 2024-re költségvetésének 2 százalékát fordítja majd védelmi kiadásokra. Ez idén 1,6 százalék volt, jövőre 1,87 százalék lesz.

Szijjártó Péter kifejtette: a walesi csúcs másik kötelezettségvállalását, amely azt irányozza elő, hogy a védelmi kiadásokon belül 20 százalék a fejlesztésekre vonatkozzon, Magyarország már öt évvel a határidő előtt elkezdte teljesíteni.

A külügyminiszter kitért arra is, hogy a NATO-csúcsra akkor kerül sor, amikor a világ új időszámításba lép, mivel a világjárvány nyomán megváltozott politikai és gazdasági viszonyrendszerek új megközelítést tesznek szükségessé. "A változások komoly biztonsági aspektusokkal rendelkeznek, ezért a NATO egy új stratégiai koncepciótervét, a NATO 2030-at Magyarország is támogatja" - emelte ki a Szijjártó Péter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!