2p

A turizmust nem hagyja cserben a kormány. Ezzel az élet normalizálást és a gazdaság növekedését is segíti – jelentette ki Szijjártó Péter.

A Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben a külgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a nagy nehézségek miatt a turisztikai szektorban hatósági intézkedésre volt szükség. Kiemelte, hogy a támogatásokkal kiegészülve a magyar turizmusnak hatalmas segítséget jelentett a belföldi vendéglátás, mivel tavaly csaknem tízmillió ember 29 millió vendégéjszakát töltött el az ország szálláshelyein, ami 2020-hoz viszonyítva 25 százalékos növekedés.  "Minden rosszban van valami jó: újra bebizonyosodott, hogy mi, magyarok, igenis kíváncsiak vagyunk a saját hazánkra" – vonta le az egyértelmű következtetést a miniszter.

A Gyulai Várfürdő bővítése 90 százalékos, 3,2 milliárd forintos állami támogatással valósult.
Szijjártó megemlítette, hogy a Kisfaludy program keretében országszerte negyven új szálloda épül, illetve 14 ezer magánszálláshely, közel 600 panzió és 114 strand korszerűsödik. Arról is tájékoztatott, hogy emellett felfüggesztették az idegenforgalmi adókat és a cégek által fizetett turizmusfejlesztési hozzájárulást. Kontextuskén még megemlítette, hogy Magyarország a koronavírus elleni gyors és hatékony oltási kampánynak köszönhetően újabb lépéseket tesz az élet normalizálása felé - szögezte le. (MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!