2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ahogyan 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kanadai CAE Csoport friss beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a szimulációs rendszerek fejlesztésére specializálódott cég többtucatnyi, magas képzettséget igénylő munkahelyet hoz létre Budapesten és Veszprémben.

A projekt költsége mintegy 3,5 milliárd forint, az ehhez nyújtott állami támogatásról szóló szerződés véglegesítése még folyamatban van - mondta.

Szijjártó Péter az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán előálló nehéz körülményekről is beszélt. Kiemelte, hogy a kormány az elmúlt tizenkét és fél évben sokat dolgozott a gazdaság erősítésén, 2014 óta minden évben megdőlt a beruházási rekord, ahogyan idén is meg fog, s tavaly a válság ellenére is minden idők legsikeresebb évét sikerült zárni gazdaságilag.

Niels Kröning, a kanadai CAE alelnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkezik a kanadai cégcsoport beruházásának bejelentésére Budapesten. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Niels Kröning, a kanadai CAE alelnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter érkezik a kanadai cégcsoport beruházásának bejelentésére Budapesten. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Soha korábban egyetlen év alatt Magyarországra ennyi beruházás még közel sem érkezett, mint az idei esztendőben - hangsúlyozta. Nem akarjuk, hogy az elmúlt több mint egy évtized erőfeszítései kárba vesszenek. Lokális kivétel szeretnénk lenni az európai gazdasági recesszióban - szögezte le. Kifejtette, ehhez minél több beruházásra van szükség, ugyanakkor nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi versenybe is be kell nevezni.

A beérkező beruházások technológiai színvonala, digitális tartalma és hozzáadott értéke is nő. Magyarországra a jelen kor legmodernebb beruházásai érkeznek, legyen szó az elektromos autóiparról vagy a kutatás-fejlesztési tevékenységről - fogalmazott.

A miniszter rámutatott, hogy már 90 ezer fölé nőtt a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma hazánkban. Úgy vélekedett, hogy a digitális korszak nagy lehetőséget Magyarország számára, ugyanis már kevésbé lényeges a mérete vagy épp a nyersanyag-vagyona egy-egy országnak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!