3p

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért civil társaság felhívásában arra kéri a szülőket, hogy legalább két hétig ne engedjék iskolába a gyerekeiket, s hogy az iskolaigazgatók saját döntéskört kaphassanak az intézmények bezárásáról. 

Miután múlt héten a pedagógusok kérték petícióban az iskolák bezárását az alsó tagozat kivételével, most a szülők hallatják a hangukat a drasztikusan emelkedő halálozási és fertőzöttségi adatok miatt. 

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért civil társaság felhívást tett közzé azzal a céllal, hogy minél több felelősen gondolkozó szülő tartsa otthon gyermekét. Úgy vélik, fontos lenne, hogy szülői döntési jogkörként választhassanak gyermekük iskolábameneteléről a koronavírus-járvány idején. Miközben több szomszédos országban a kormány már elrendelte a részleges vagy teljes iskolabezárásokat.

Múlt héten a pedagógusok, most a szülők hallatják a hangjukat. Fotó: deposithpoto
Múlt héten a pedagógusok, most a szülők hallatják a hangjukat. Fotó: deposithpoto
Lapunknak úgy nyilatkoztak, azzal, hogy a gyermeket nem veszélyeztetik az iskolába járással, a családtagok és az idős rokonok egészségét is védik. Az iskolák online oktatása mellett ügyeletet lehetne biztosítani azok számára, akik ezt nem tudják megoldani.

A szülők attól tartanak, hogy a súlyosbodó számokkal abba szaladunk bele, hogy egyre több helyen egyre többször rendelnek el karanténokat, az pedig már a szülőknek sem választás kérdése.

Sajnos egyre többen szégyellik a fertőzöttséget és az intézmények titkolóznak, nagyon sok esetben nem kapnak a szülők korrekt felvilágosítást a fertőzöttségi adatokkal kapcsolatban az intézmény részéről.

Az igazgatók nem dönthetnek saját jogkörben iskolabezárásról, s nem egységesek az intézkedések sem. Nagyon sok a feszültség a járványkezelési hiányosságok miatt. Sok esetben előfordul, hogy pár napos karantén után, vagy karantén nélkül visszaengedik a gyermekeket az intézménybe szülői fertőzöttségi esetén, ami olyan veszélyeket rejt az elöregedő pedagógustársadalomra és a több generációs családokra, amit nem tudnak kompenzálni.

Ezért összefogásra hívják fel a szülők figyelmét: legalább két hétig ne engedjék iskolába gyermekeiket, hiszen:

  • drasztikusan emelkednek a halálozási és fertőzöttségi adatok
  • tünetmentes hordozók a gyerekek, ezért a pedagógusok és felnőttdolgozók folyamatos veszélynek vannak kitéve
  • mert a legújabb szabályozások értelmében be kell zárni minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait, s ez az iskolákra messzemenően igaz
  • mert a gyerekek között több a testi kontaktus, hiszen életkori sajátosságaik miatt lehetetlen, hogy betartsák távolságtartásra vonatkozó és a higiénés szabályokat
  • mert az EMMI által kiadott javaslatok gyakorlatilag betarthatlanok
  • mert a szülők nem kapnak megfelelő tájékoztatást az intézménytől a COVID-fertőzöttségi adatokról
  • mert még mindig nem kötelező a maszkviselés tanórákon
  • mert egyes családok nem is tudnák biztosítani a maszkot gyermekeik számára.

A Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért követeli, hogy digitális oktatás lépjen életbe, a későbbiekben pedig hibrid oktatás. Ahogy azt is követelik, hogy bizonyos fertőzöttségi szint felett az iskola igazgatója dönthessen a tanítás módjáról.

A III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanárainak tizede koronavírus-pozitív. Bár vasárnap estig nem kapott hivatalosan engedélyt az igazgató arra, hogy hétfőtől az iskola átálljon digitális oktatásra, ennek ellenére hétfőn nem tértek vissza sem a diákok, sem a tanárok az iskolába - tudta meg a Telex.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!