6p

Egyeztetést kezdeményez a szuperkórház ügyében Újbuda új polgármestere. A főváros és a kormány egymásra mutogat, de nem kell sietni, hiszen azóta se történt szinte semmi.

Hamarosan megkezdjük az egyeztetéseket a szuperkórház, illetve a tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető Szent Imre kórház fejlesztéséről – válaszolta az Mfor megkeresésére László Imre (DK), Újbuda októberben megválasztott polgármestere. A Hoffmann Tamást (Fidesz) váltó kerületvezető első Hírklikknek adott interjújában élesen nekiment a kormány szuperkórház építéséről szóló tervének. 

Az egykori kórházigazgató pazarlónak és feleslegesnek nevezte a kormány szuperkórház építésére vonatkozó tervét, úgy vélte a régió érdekeit sokkal jobban szolgálná, ha a Szent Imre Kórházat fejlesztenék tovább. Határozottan kijelentette: ha van reális lehetőség a projekt leállítására, akkor megteszi. Majd azt is hozzátette, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy olyan helyen jöjjön létre a kórház, ahol minden feltétel biztosított, és jóval kevesebbe is kerül. A szuperkórház építése számára kijelölt terület viszont több szempontból is alkalmatlan: távol van a tömegközlekedéstől, hiányoznak a közművek, ráadásul a terület egy régi tőzegmocsár.

Azóta jócskán leapadt a harciassága. Az Mfor-nak már azt hangsúlyozta, hogy „óriási szükség van a magas színvonalú egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó intézményekre, különösen a főváros budai oldalán. Sőt korábbi kijelentéseinek ellentmondva azt állította, hogy nincsen szó arról, hogy a kormányzati „szuperkórház” beruházást le kívánná állítani a kerület. Mindemellett úgy véli, hogy a jelenleg ismert, a tervek elkészülése előtti fázisban kalkulált 250 milliárd forintos költség töredékéből lehetne felfejleszteni már meglévő egészségügyi intézményt, így például a Szent Imre kórházat, amely bejáratott és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Tervei szerint az erre vonatkozó egyeztetéseket hamarosan megkezdik.

Karácsony Gergely főpolgármester a szerdai kormányülés után azt mondta, hogy a szuperkórházzal kapcsolatban nincs kialakult fővárosi álláspont, a kerületi polgármester szerinte elsősorban a helyszínválasztást kifogásolta, mivel közösségi közlekedéssel nem megközelíthető. Úgy vélte, hogy szuperkórházzal kapcsolatban is le kell folytatni egy szakmai vitát, a kérdést a Fővárosi Közgyűlés is napirendre fogja tűzni. 

Gulyás Gergely a mai kormányinfón azt mondta, nincsenek világos álláspontok, fővárosi döntések kellenek először, és csak utána lehet továbbgondolni a kérdést. De azt még sietve hozzátette, hogy a szuperkórház nem csak a budapestieket látná el. Vélhetőleg ezzel jelezte, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem illene egyedül döntenie a kérdésben, még akkor sem, ha az intézmény Budapesten épül fel. 

Mint arról az Mfor korábban beszámolt, az autópálya mellé tervezett új szuperkórház építésébe még bele sem kezdtek, de már százmilliós tételekben rendelik az orvosi berendezéseket a Dél-Budai Centrum, illetve társkórházai számára. Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott januárban néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért, öt év múlva pedig egy 1200 ágyas egészségplázát, ami európai viszonylatban is páratlan lesz. A Dél-budai Centrum (DBC) 1,2 millió ember ellátásáért felel majd.

A kormány első körben 100-150 milliárdra becsülte a költségeket. A pénz pedig máris széles patakokban folyik a beruházásba. A kormány tavaly tavasszal döntött a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. létrehozásáról, amelynek igazgatósági elnöke maga Bedros J. Róbert, míg a háromtagú igazgatóságban sikerült helyet szorítani Kocsisné Márkus Szilviának, Kocsis Máté Fidesz frakcióvezető jogi végzettségű feleségének. A céget 720 millió forintos vagyonnal és azzal a feladattal bocsátották útjára, hogy valósítsa meg a beruházást.

Csakhogy a dolgok a vártnál döcögősebben haladnak. Már a beruházás helyszínéül kiválasztott telkeket is csak kormányzati fenyegetőzésre sikerült megszerezni. A 7 hektáros terület több mint felét ugyanis a fideszes kötődésű, békementeken is buzgón masírozó, a Népliget közparkjából lakópark-építésre nagy darabot kihasító Tamás László birtokolta. A többin a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat osztozott. Tamás László 4,4 milliárdot kapott a közművesítetlen, autóálya széli, mocsaras, parlagon heverő földekért. A parkerdő és az önkormányzat semmit. 

Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott cikkünk megjelenése után az Origón megjelent válaszcikkben bizonygatta, hogy a Dél-budai Centrumkórház projekt az ütemterv szerint halad. Bencsik Jánost, a Jobbik országgyűlési képviselőjét nem nyugtatta meg a válasz, mert augusztus végén kérdést nyújtott be a Parlamentben, amelyre Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára válaszolt: a kormány 700 milliárdos kórházfejlesztési programot indított. Az Egészséges Budapest Program (EBP) részekén 4 centrumkórház jön létre, továbbá 24 budapesti és Pest megyei kórházat, valamint számos szakrendelőt fejlesztenek. A Dél-budai Centrumkórház is része a programnak, a helyszínéül kijelölt dobogói terület kivitelezés előtti régészeti feltárását és lőszermentesítését a beruházó cég - nem tiszta, hogy a korábban megbízott DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. vagy a Beruházási Ügynökséggé tett BMSK - megrendelte, ezek a munkálatok hamarosan meg is kezdődnek. (Erre vonatkozó pályázati felhívás, eredményközlés, szerződés nyomait azóta sem találtuk meg  a vonatkozó adatbázisokban.) Ezzel párhuzamosan halad a szuperkórház körüli infrastruktúra fejlesztése is, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. készíti a terület közlekedési tanulmányát. De erre vonatkozó tendert sem sikerült fellelni.

Napokon belül kihirdetik, hogy ki tervezi az új Dél-budai Centrumkórházat - mondta az InfoRádiónak szeptember közepén Bedros J. Róbert, de erről azóta sem érkezett hír. Mint ahogy a tervezéssel párhuzamosan elkezdett lőszermentesítésnek és a régészeti feltárásnak sincs nyoma. Bedros szerint „maximum másfél-két év a tervezési időszak, utána pedig azonnal elkezdődik az építkezés".

A választások előtt egyébként Hoffmann Tamás akkor még újbudai polgármesterként örömmel jelentette be, hogy a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház 3 milliárd forintos forráshoz jutott az Egészséges Budapest Programból (EBP), amiből 2,5 milliárdot új diagnosztikai és terápiás műszerekre fordít. A fejlesztések megalapozzák, hogy a Tétényi úti intézmény a majdani dél-budai centrumkórház társintézményeként tudjon működni. 

Ehhez képest mind a mai napig nem hirdették ki, hogy ki fogja tervezni a szuperkórházat. Úgy tűnik, a kormány nem csupán a Liget-projekt létesítményeit tette takaréklángra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!