<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
9p

Mi lesz, ha nyer az ellenzék? Megfékezhető az infláció?
Mekkora lesz a következő kormány mozgástere?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Király Júliával, az MNB korábbi alelnökével, Márki-Zay Péter tanácsadójával - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2021. december 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mi tehetnek a közgazdászok annak érdekében, hogy a dolgozóknak ne kelljen hazudniuk a főnöküknek? Halász Győző, az MKT Corvinus tagjának írása.

A 2008-as válság után széleskörű diskurzus alakult ki a közgazdász szakmában arról, hogy pontosan mi okozta a világgazdasági válságot. Sok érvelésben jelent meg, hogy bizony az eddig a pontig elvezető döntések mind-mind immorális/amorális, etikátlan lépések voltak. Ugyanakkor a válság után elinduló és napjainkig tartó párbeszéd sok esetben még mindig nem képes eljutni a mindennapi alkalmazás szintjére. Ez lényegében azt jelenti, hogy nagyon kevesen tesznek érdemben azért bármit is, hogy normává tudjon válni az etika és az erkölcsös cselekvés nem csak a közgazdaságtanban, hanem a mindennapi gazdasági életben is. Ugyanakkor ennek okai magának a közgazdaságtudománynak a működésében keresendők, hiszen a szakma belső megújulása is hosszú ideje halogatott napirendi pont.

A közgazdaságtudomány egyik talán legismertebb módszere a gazdasági modellek készítése, fejlesztése és tökéletesítése, így a megoldás keresését itt kell elkezdenünk. Egy közgazdásznak a lehető legnagyobb sértést és megalázást az jelenti, ha azzal vádolják meg, hogy elképzelése, koncepciója nincs modellként megfogalmazva. De mik is tulajdonképpen a közgazdasági modellek? A modelleket elsősorban azért hozták létre, hogy megérthessük azt, hogy miért működik a társadalom. A modellek attól válnak értékessé, amit sokszor kritikaként hoznak fel: egyszerűek, zártak és sok szempontot nem vesznek figyelembe.

Ezek elsősorban sajátosságok és nem hibák. Egy modell attól tud rendkívül hasznossá válni, hogy a valóság egy releváns aspektusát ragadja meg az adott kontextusban – amennyiben helyesen alkalmazzák azt. Más kontextushoz és körülményekhez más modellek szükségesek. Nem létezik univerzális modell! Ezt felejtsük el egyszer s mindenkorra! Minden modell más és más a gazdasági életben működő mechanizmus megértésére alkalmas, olyanok, mint az anatómia oktatásában használt szervmodellek.

Ugyanakkor nem hallunk eleget a modellek azon aspektusairól, amelyek az egyszerű mechanizmusok bemutatásán és elemzésén túlmutatnak. Arról például nem szeretnek beszélni a közgazdászok, hogy minden modellnek megvan a történeti és a filozófiai tartalma. Ebből fakadóan a modellek tanmesék és filozófiai eszmefuttatások is egyben, még ha ezek a felszínen nem is látszanak annak. Ugyanakkor, ahogyan nem létezik univerzális modell, úgy egy modellben sincs egyetemes és önmagában elégséges nagybetűs igazság. A modellek tanulságai és üzenetei csak részei az etikus gondolkodásnak és az erkölcsi magatartásnak. Ilyen szempontból nézve tehát a közgazdasági modellek sohasem elsősorban a szakmán belülieknek szóltak, hanem a gazdasági szereplőknek a fejlesztés és az azon keresztül elérendő változás érdekében.

Adottak tehát azok a szükséges elemzési szempontok, amelyeket eddig a közgazdaságtudomány sokszor úgy fejezett ki, hogy azok „a gazdasági szereplők számára nem voltak teljesen érthetők”, ami annyit jelent, hogy az igazságosságot és az etikus gondolkodást a hatékonyság fogalmába igyekeztek beépíteni. Ezért jelent például nagy előrelépést annak a narratív közgazdaságtannak megjelenése, amely bemutatja azt, hogy a mindennapi élet történetei, szlogenjei, viccei és beszélgetései a modellek alkotóelemeivé kell váljanak, mert ezáltal könnyebben képes a gazdaságpolitika a lényeges változásokra reagálni. Ez jelenti a köztes lépést abba az irányba, hogy a modellek lehetséges fogalmi és koncepcionális kereteit kibővíthessük. Ez viszont még nem teljesen visz minket el addig a pontig, hogy a gazdasági szereplőket is képesek legyünk megfelelően fejleszteni.

A gazdasági életben az emberek nagy része valamilyen módon részt vesz, amiképpen az értékteremtés módjai is változatosak. Ugyanakkor az emberi történelemben máig tartó problémát jelent az, hogy a modern és posztmodern gondolkodás szerint a gazdasági élet erkölcsi vákuumban létezik. Ebből kiindulva a XX. század problémája is az volt, hogy mindig csak közbenső mechanizmusokkal tudtak felemás értékrendet adni az emberek számára, vagy teljes mértékben tagadták az értékrendiség, tehát az etika és erkölcs létét. Erre példaként érdemes megemlíteni az Egyesült Államok egyes szakszervezeteinek leépítését. Az 1980-as években a Reagan-adminisztráció mindent megtett annak érdekében, hogy megszüntesse a szakszervezetek befolyását az ország gazdasági életén belül. Ugyanakkor ezt nem ok nélkül tették. Az 1960-as évektől kezdődően a mindenkori amerikai szövetségi kormányzat felvette a harcot azon szakszervezetek ellen, amelyek erős maffia-kapcsolatokkal rendelkeztek. Ennek a folyamatnak az eredményeként leépítésre kerültek azok a szakszervezetek, amelyek a maffia támogatói és finanszírozói voltak. Azok a szakszervezetek maradtak csak fenn, amelyeknek nem voltak kapcsolataik a maffiával.

Következő példaként említhetjük az ún. „trickle-down economics” koncepcióját, mely szerint a gazdagabb társadalmi rétegek alacsonyabb szintű adóztatása azáltal generál jólétet a társadalomban, hogy az ebből eredő többletfogyasztás miatt a többletjövedelem „lecsorog”, „leszivárog” a kevésbé tehetős társadalmi rétegek irányába, mivel a vállalkozókon és a vállalatokon keresztül a többletfogyasztás nagyobb gazdasági aktivitást eredményez. Ezáltal a bérek is növekedhetnek az ilyen konjunktúra-ciklus idején. A koncepció problémáját az jelenti, hogy a gyakorlatban ennek a megvalósulása nem volt észlelhető sem egyéni, sem nemzetgazdasági viszonylatban. Az ilyen adócsökkentések sohasem „fizetik ki önmagukat” beruházások, befektetések és többletfogyasztás formájában.

Ugyanez az oka annak is, hogy az optimális adóztatás gondolatát demonstrálni hivatott Laffer-görbét egyes közgazdászok hamisan fetisizálják, mivel nem értékrendet, hanem egy szemléltetésre alkalmas eszközt, modellt helyeznek a középpontba. 2008 mindezekben fordulópontot jelentett. A gazdasági válság megmutatta, hogy a neokonzervatív-neoliberális korszak vége megkezdődött. Az új korszakot pedig az erkölcsösség és az etika alkalmazásának kell jellemeznie. A 2008-2020 közötti korszak ennek volt a bevezető fázisa, a közgazdász szakma „mainstreamje” pedig – hibásan – a már korábban említett modelljeire hivatkozott azt hangoztatva, hogy ez a folyamat vagy nem lehetséges, vagy ez csak puszta kitaláció. Ugyanakkor mások a szakmában kiálltak amellett, hogy az etika és az erkölcsösség szükséges ahhoz, hogy a gazdaság egyáltalában hatékonyan és igazságosan működhessen. De mi a következő lépés?

Nem elég csak a közgazdaság tanának (theoria) megváltoznia, hanem a gazdasági életre (praxis) is hatással kell lennie. A közgazdásznak ugyanis felelőssége, hogy a gazdasági szereplők erkölcsösen viselkedjenek és erre kell ösztönöznie és oktatnia őket nagy figyelemmel és türelemmel. Ennek egy közbenső lépését John Komlos professzor vetette fel legutóbbi könyvében, mely szerint alapvetően új közgazdaságtan tankönyveket kell írni. Csakis ezzel biztosítható az a szükséges és végérvényes paradigmaváltás a közgazdaságtanban, amelyre nem csak 2020 óta, hanem 2008 óta is már égető szükség van. Továbbá a közgazdászoknak úgy kell az etikáról és az erkölcsös viselkedésről beszélniük, mint ami a gazdasági életnek szükségszerűen szerves része. Szerves része, hiszen ezáltal olyan színvonalon fog működni a gazdaság, ami pozitívan hathat az élet minden területére és az ország jólétére.

A gyakorlati megvalósulása ennek a fejlődésnek a végső elosztás fokozatos újrafelfedezése. A végső elosztás kérdését John D. Mueller munkássága mutatta be a közgazdász szakma számára a 2008-as válság után. Leírja, hogy a végső elosztás kérdése arra irányul, hogy a megtermelt javakat milyen elosztásban használja fel a társadalom és milyen személyek között lesz szétosztva. Ennek lényegét Philip Wicksteed hozta be a gazdasági gondolkodásba az anya problémáján keresztül. Ha a homo oeconomicus, tehát a modellek szerinti abszolút önérdekkövető személy döntene, akkor például a család számára elérhető napi tejadagot elsősorban önmaga fogyasztaná el, mivel ezzel nyerné el a legnagyobb hasznosságot.

Wicksteed rámutat, hogy az anya ezzel szemben folyamatos közösségi erőforrás-szervezést végez, szűkös erőforrások mellett. Tehát megpróbálja a legjobbat kihozni az adott lehetőségekből, így nem saját maga fogyasztja el a javakat, hanem egy olyan sorrendben osztja el őket, amely a család tagjainak számára a legjobb, tehát először kap a csecsemő, majd a többi gyermek és később a szülők. Ezáltal is láthatjuk, hogy a mindennapi gyakorlatban sem erkölcsi vákuumban működik az ember, hiszen az egyéni hasznosságon kívüli szempontok, az emberekkel való kapcsolat és a feléjük való jóindulat és jóakarat meghatározzák gazdasági döntéseinket. A fentiek alapján Mueller javaslatot tesz nagyon sok szakpolitikai kérdés (pl. adóztatás, államadósság, szociális juttatások finanszírozása) újratárgyalására és egy újfajta hasznosság-elmélet kidolgozására is.      

Amennyiben a címben feltett kérdésre választ szeretnék adni, akkor azt mondanám, hogy a közgazdaságtudomány oktatásának reformjával, az új tankönyvekkel megírásával és a szélesebb kontextusban elmagyarázott régi és új modellek oktatásával kezdődik az a folyamat, amely az erkölcsös viselkedés és etika reálgazdaságban való alkalmazásának a gazdasági szereplők felé való nyílt kommunikációjával folytatódik. Csakis így honosítható meg az etikus gondolkodás a teljes gazdasági életben, a globális gazdaságra gyakorolt hatásokkal egyetemben. Erre a változásra véleményem szerint nagyon sok ember vágyik. Vágynak arra, hogy ne kelljen hazudniuk a főnöküknek.

Vágynak arra, hogy ne verje át őket senki a piacon. Vágynak arra, hogy méltósággal tudják élni az életüket. Ezzel a lépéssel csak nyerhetünk, de ehhez a közgazdász szakmának is változnia kell. Egyesek inkább maradnak erkölcstelenül versengők, mások ezt az egészet hülyeségnek és irrelevánsnak gondolják, és vannak olyanok is a szakmában, akik nehézséggel jutnának el erre a gondolkodási szintre. Én azokhoz szólok, akiknek van füle meghallani mindezeket és megcselekedni mindazt, amely szükséges a változás meghonosításához.

„Ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára.” (Platón, Szókratész védőbeszéde, XVII. rész)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.