3p

A késedelmi pótlék mind több pénzét viszi el az adósnak. 

Az elmúlt időszakban több alkalommal is emelte az alapkamatot a Monetáris Tanács, melynek eredményeképpen a nyár elején még 0,6 százalékos szintről mára 1,65 százalékra nőtt az alapkamat mértéke. Az elemzések ezzel kapcsolatban főleg a hitelkondíciók változására hívják fel a figyelmet – a kamatemelés drágítja a változó kamatozású hiteleket, valamint a hitelfelvétel előtt állókat is terveik újraszámítására készteti -, ám van egy másik társadalmi csoport, amelynek szintén „drágul” az élete a monetáris politika szigorodása miatt.

Ők azok, akik tartoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. A késedelmi, illetve az önellenőrzési pótlék számítása során ugyanis az adóhivatal figyelembe veszi a mindenkori alapkamatot. Az Adózás Rendjéről szóló törvény (Art.) a késedelmi pótlék számításáról az alábbiakat mondja ki:

"A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a késedelem, illetve az esedékesség előtti igénybevétel (felszámítás) időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének háromszázhatvanötöd része."

Nézzük meg egy példán, mit jelent ez. Vegyünk 200 ezer forintos adótartozást, ami 2019 eleje óta ketyeg. Az erre a jegybanki alapkamat szerint felszámolt késedelmi pótlék összege a mai nappal 31 348 forint. Vagyis mostanra már meghaladja a tartozás 15 százalékát.

Egy példa a pótlék alakulására a kamatszinttől függően
Egy példa a pótlék alakulására a kamatszinttől függően

Mint a fenti, a NAV kalkulátora segítségével készült ábra mutatja, az összevethető időszakokra – a 28 napos intervallumokra – elszámolt pótlék összege nőtt: míg 2020 közepén, 0,75 százalékos alapkamat mellett 840 forint volt a kimutatott összeg, addig idén augusztus és szeptember vége között a 1,5 százalékos alapkamat mellett már 952 forint volt az elszámolt tétel.

Az is látszik a táblából, hogy a 2021 június eleji időszakhoz képest két és félszer nagyobb lett az alapkamat, ami ráadásul a jegybanki kommunikáció szerint a következő hónapokban is emelkedni fog: előreláthatóan 15-15 bázisponttal egészen decemberig. Vagyis az év vége felé minimum 1,95 százalékos lehet az alapkamat mértéke, ami tovább drágítja a pótlékot.

Bizonyos esetekben az adózó járhat jól a kamat emelkedésével. Ha például jogba ütközött az adó megállapítása, és erről megszületnek a szükséges jogi megállapítások, határozatok, akkor az egyéb feltételek teljesülése esetén a NAV-nak kell az alapkamat figyelembe vételével megállapítania a visszautalandó összeget. Erről így rendelkezik az Art.:

Ha az adózó visszatérítési igénye megalapozott, az adóhatóság - az adó visszatérítésével egyidejűleg - a visszatérítendő adó után az adó megfizetésének napjától a visszatérítés teljesítéséről szóló határozat véglegessé válásának napjáig a jegybanki alapkamat két százalékponttal növelt mértékével azonos mértékű kamatot fizet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!