1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Eddig 580 milliárdos kiadás szerepelt az állami fejlesztésekről tervekben, úgy fest, 689 milliárd lesz belőle. 

Az első félévben a költségvetésből 159 milliárd forintot fizetett ki a kormány állami beruházásokra az erre kijelölt költségvetési fejezetből, vagyis úgy tűnik, van foganatja a tavaly májusban elrendelt beruházási stopnak, hisz ez a tavalyi összeg alig tizede. - írja a Népszava.

Ugyanakkor a folytatásban már nem lesz ekkora a spórolás: a parlament elvileg 580 milliárd forintnyi beruházást engedélyezett idén a kormánynak, ám az saját hatáskörben már most 109 milliárd forinttal megemelte az előirányzatot, így a tervek szerint idén 689 milliárd forintot fizetnek ki

Ám miközben a kormány több tucat iskolafelújítást húzott le a listáról, a jelentős kiadásokkal járó sportberuházások maradtak - írja a lap, amely felsorol számos beruházást, részletesen foglalkozik többek között az Budapest-Belgrád vasútvonal építésével, valamint az atlétikai világbajnokságra épített stadionnal is. Utóbbi befejezésére az idén még 53 milliárd forintot szántak, ez a bő 260 milliárdos költség ötöde. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!