4p

Október első napjaiban átlépte az 1000 milliárd forintot a folyósított lakáscélú hitelek összege – erre eddig éves összevetésben sem volt még példa soha. A piacot továbbra is a használt lakások finanszírozása alakítja – 10-ből 7 hitelforint ilyen vásárlásokat finanszíroz. A money.hu értékelése szerint az új lakások vásárlásának részarányát az év végéig javíthatja az októberben debütált zöld hitelek miatt a korábbi hónapokban visszafogott kereslet, miközben az idei év slágertermékének tekinthető felújítási hitelek esetében egyértelműen túl vagyunk az indulást követő csúcson a kihelyezésekben.

Történelmi csúcsot döntött meg a hazai lakáspiac. Október első napjaiban meghaladta az 1000 milliárd forintot a Magyarországon az adott évben folyósított lakáscélú hitelek összege. Így alig több, mint kilenc hónap alatt sikerült átlépni azt a bűvös határt, amelyet eddig éves szinten sem tudott meghaladni a magyar lakáshitel piac. Az eddigi éves csúcsot 928 milliárd forintos kihelyezéssel 2020 tartotta - derül ki a money.hu elemzéséből. 

1300 a cél, a jövő viszont bizonytalan

Szeptember végéig 974 milliárd forint értékben vettek fel lakáshitelt az emberek az idén, ez 41 százalékos növekedést jelent időarányosan 2020-hoz képest.

Csúcsot döntött a lakáshitelpiac októberben. Fotó: Depositphotos
Csúcsot döntött a lakáshitelpiac októberben. Fotó: Depositphotos

Miután októbertől a banki kínálatban megjelent a nyár elején beharangozott zöld lakáshitel, amely vélhetően számottevő visszatartott keresletet elégít ki az első hónapokban, a money.hu értékelése szerint elképzelhető, hogy a lakáshitel piac bőven 1300 milliárd forint feletti kihelyezéssel tudja majd zárni a 2021-es évet.
A folytatás a hitelközvetítő szakemberei szerint azonban kérdéses, hiszen ma még nem látható, hogy az egyre emelkedő lakásárak, illetve a jegybanki kamatemelés miatt hétről hétre dráguló lakáshitelek mikortól okoznak majd keresletcsökkenést a lakáshitelpiacon.

10-ból 7 forint használt lakást finanszíroz

Ami az idén folyósított lakáskölcsönök felhasználás szerinti bontását illeti, nem kérdőjelezhető meg, hogy a lakáshitelek piacát továbbra is a használt lakás vásárlására felvett hitelek alakítják: az év első kilenc hónapjában 686 milliárd forint értékben folyósították a bankok használt lakás vásárlásra hitelt ügyfeleiknek, az emberek által felvett kölcsönösszeg itt 41 százalékkal bővült éves viszonylatban. Azaz a használt lakások stabilan tartják részarányukat: minden 100 forintnyi hitelből 70 a használt lakások adásvételét erősíti.

A zöld hitel adhat reményt az újlakás piacnak

Bár önmagában rendkívül szép, közel húszmilliárd forintos bővüléssel lényegében az előző két év egész éves bővülését letudta a 101 milliárd forintos kihelyezésével az új lakás finanszírozási piac, ám miután a bővülés mértéke alig több, mint a fele volt a teljes piacénak,

így az egy évvel ezelőtti 12 forint helyett, most alig több, mint 10 forint jut minden 100 forintból új lakás finanszírozására.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a piac az év elején teljesített gyatrán: az év első két hónapjában összességében sem haladta meg a 13 milliárd forintot a folyósított összeg, azóta stabilan 13 milliárd forint körül alakul a havi kihelyezés.

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor a korábban már említett zöld hitel, alaposan feltornázhatja az év hátralevő részében az új lakás finanszírozás részarányát, hiszen érezhető volt a piacon, hogy számos modern, energiatakarékos lakás vásárlását tervező hitelfelvevő kivárt a maximum 2,5 százalékos kamatozású hitel piacra kerüléséig a hiteligény beadásával.

Nagyot mentek a felújítási hitelek

Az új lakás vásárláshoz hasonlóan ugyancsak a lakáshitel piac 40 százalékos növekedési ütemének felét tudja csak idén felmutatni az új lakás építésére és bővítésre felvett hitelek összege. Ez pedig oda vezetett, hogy szeptember végére a hitelcél szerinti dobogó 3. fokát a lakáshitelezési piac történetében először oda kellett adnia a bámulatos fejlődésen átesett felújítási hiteleknek. Az év első kilenc hónapjában az elmúlt évek átlagosan 2,4 forintjával szemben több, mint 8 forint ment minden 100 hitelforintból felújításra.
Az okot nem túl nehéz az otthonteremtési kormánycsomag idén debütált új elemében, a felújítási támogatásban és az ahhoz kapcsolt kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitelben keresni. Ugyanakkor a money.hu szerint jól látható, hogy minden más új programhoz, például a Babaváróhoz hasonlóan a felújítási támogatás is komoly hullámheggyel indult, ám ezt követően alacsonyabb szinten stabilizálódik a termék iránti kereslet: míg a tavaszi hónapokban a folyósított hitelek több, mint 10 százaléka volt a felújítási hitelcélhoz kötött, a kölcsön részaránya szeptemberre 7 százalékra mérséklődött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!