2p

Egy az Európai Unió felé terjesztett javaslat szól minderről.

Az atv.hu szemlézte az ATV Híradó riportját arról, hogy egy, az EU felé beterjesztett kormányzati javaslat felülvizsgálná a nyugdíjkorhatár további emelésének lehetőségét is a nyugdíjba vonulók számának emelkedése miatt. A nyugdíjreform várhatóan 2025-ben lépne életbe, de az ezt megalapozó nemzetközi tanulmányt már idén év végéig elkészítenék – derült ki a cikkből.

Mi lesz a nyugdíjasokkal a jövőben? Fotó: Pixabay
Mi lesz a nyugdíjasokkal a jövőben? Fotó: Pixabay

Az ATV megkérdezte a Nyugdíjas Parlament elnökét, Karácsony Mihályt, aki szerint az emelés rossz irány. Mint mondta:

Ez nagyon-nagyon téves, hiszen ha belegondolunk, ma az egészségben eltöltött idő a férfiak esetében 61,5, a nők esetében pedig 62,8 év. Tehát, amire a mai nyugdíjkorhatár alatt eléri az ember ezt a nyugdíjkorhatárt, már krónikus betegségekkel, rendkívül sok örökölt vagy munkahelyi panasszal küzdenek.

Nehéz helyzetben a nyugdíjasok

A cikk emlékeztet arra is, hogy tavaly drasztikusan megugrott a különbség a magas nyugdíjra jogosultak száma és a legkisebb járadékot kapók között.

A januári 15 százalékos emelés után már 35 ezren jogosultak havi félmillió forintot meghaladó ellátásra, miközben még mindig 23 ezer nyugdíjas próbál havi 40 ezer forintnál kisebb összegből túlélni.

(atv.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!