Az Egyesült Államok Nicolas Maduro venezuelai elnök hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, írja laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár a Financial Timesra hivatkozva.
Trump akkor azt ígérte, hogy a bevételekből a venezuelai nép is részesül majd, egyelőre azonban alig tudni valamit arról, hogy mi lett a sorsa a dollármilliárdoknak.
Fotó: Facebook/The White House
„Azt tudjuk, hogy márciusban a venezuelai kormány azt mondta, történt egy 300 millió dolláros kifizetés, de ez az egyetlen hivatalos információ, amit Venezuelából kaptunk. Azt is tudjuk, hogy korábban egy amerikai kormányzati tisztviselő azt mondta, 3 milliárd dollárt küldtek el. Ezt áprilisban mondta. De ezen túl nem tudjuk, hogy pontosan mennyi pénzt küldtek (Venezuelába)” – fogalmazott Geoff Dyer, a cikk egyik szerzője.
A brit üzleti lap szerint az amerikai adminisztrációnak különböző beszámolói vannak arról, hogy mit kezdett a befolyt pénzzel. Trump egyszer arról beszélt, hogy „sok pénzt csinál” a venezuelai olajból, a januári elnöki rendelet ugyanakkor csak „felügyeleti” jellegűnek írta le az amerikai szerepet. Amerikai tisztviselők szerint a pénzeket nyomásgyakorlásra is használják az új venezuelai elnökkel, Delcy Rodríguezzel szemben.
Mindenesetre mind demokratapárti, mind republikánus oldalon elkezdtek nyomást gyakorolni a Trump-adminisztrációra, hogy szolgáljon információval a pénz sorsáról és arról, hogy mit tesz a korrupció megelőzése érdekében.
A teljes cikket a Privátbankáron olvashatják.

