2p

Egy német településen végzett kutatás megállapította, hogy a koronavírus-fertőzöttek száma ötszöröse az addig ismert számnak, a valós halálozási ráta pedig 0,37 százalék. Ez kevesebb mint a tizede a hivatalos német országos adatnak.

Megerősítette a korábban közölt eredményeket az a tanulmány, amelyet német kutatók végeztek egy koronavírussal jelentősen fertőzött német községben, az észak-rajna-vesztfáliai Gangeltben, írja laptársunk, a Privátbankár.hu.

A német parlament Berlinben. Illusztráció. (Forrás: Depositphotos)
A német parlament Berlinben. Illusztráció. (Forrás: Depositphotos)

A tanulmány tegnap bemutatott verziója, amelyet a Spiegel ismertetett, megállapította: a településen a koronavírus halálozási rátája (az elhunytak száma a diagnosztizált fertőzöttek számához képest) 0,37 százalék,

azaz 10 ezer azonosított fertőzöttből átlagban 37 veszíti életét.

Ez kevesebb mint a tizede a hivatalos német adatnak: a Robert Koch Intézet szerint Németországban a vírus halálozási rátája 3,8 százalék. Nemzetközi szinten még ennél is jóval magasabb értékeket jegyeztek fel: Olaszországban például sokáig 10 százalék körül mozgott a halálozási ráta, Magyarországon pedig jelenleg 11,8 százalék a hivatalos adatokból kiolvasható mutató.

A különbség nagyrészt azzal magyarázható, hogy a fertőzöttek valós száma többszöröse a diagnosztizáltak számának – a vírushordozók egy része ugyanis enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen vészeli át a fertőzést –, ami automatikusan lejjebb nyomja a halálozási rátát.

Gangeltben a 919 tesztelt egyén 15 százalékánál mutatták ki a vírust –  ez ötszöröse az egészségügyi hatóságok által mért értéknek.

A tanulmány készítői – az általános gyakorlattal ellentétben – nem csak azokat az embereket tesztelték, akiknek tüneteik voltak, hanem szúrópróbaszerűen választottak ki egy reprezentatív mintát függetlenül attól, hogy a tesztelt egyének mutattak-e tüneteket vagy sem. Fontos szempont volt, hogy lehetőleg minden fertőzöttet azonosítsanak.

További részletek a Privátbankár.hu cikkében.   

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!