1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezeket az iratokat kell nyilvánosságra hozni.

A jegybank alapítványának, a PADME-nek ki kell adnia a felügyelőbizottság ülések vagyonfelhasználással kapcsolatos iratait, erről elsőfokú bírósági döntés született – jelentette be a Della podcastban a felperes Transparency International Magyarország (TI) képviseletében Martin József Péter ügyvezető igazgató.

Mint mondta, ez már a TI második közérdekű adatigénylő eljárása az összesen több mint 500 milliárd forint alapítványi vagyont érintő, súlyos vagyonvesztéssel fenyegető ügyben. A korrupcióellenes szervezet ügyvezetője szerint a sikeresen kiperelt dokumentumok újabb részleteket tárhatnak fel az ügyben.

Martin szavai szerint a feltárás nem halad elég gyorsan, még nem történt gyanúsítás a hatóságok részéről, és a Magyar Nemzeti Banknál sem tapasztalnak együttműködési készséget a botrány mihamarabbi tisztázásával kapcsolatban, pedig az új jegybanki vezetés első intézkedései erre utaltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!