2p

A márciusi beszakadás, majd az áprilisi és májusi pesszimizmus után úgy tűnt a nyáron, hogy a vállalatok már látják az alagút végét, és fellendülést jelzett a Beszerzési Menedzserindex (BMI). A legfrissebb szeptemberi érték azonban ismét óvatosságra int.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke: 48,8, közölte a mutatót összeállító MLBKT-t. Miután a most publikált érték 50 pont alatti, ez azt jelzi, hogy a válaszadók szerint a korábbi hónapoknál kedvezőtlenebb folyamatok várhatóak.

A most közölt adat mind a korábbi szeptemberekkel összevetve gyengének számít, hiszen az idei érték alulmúlja a hosszú távú szeptemberi átlagot (52,8), az előző három évi értékhez képet (melynek átlaga 55,7) kifejezetten gyenge. A felmérésben vizsgált részindexek többségükben csökkentek augusztushoz képest, ennek mértéke négy esetben érte el az 5 százalékpontot.

A mostani visszaesésnek az MLBKT szerint az oka többrétű: a termelési és beszerzési alindexek értékei, noha csökkentek, de továbbra is bővülést jeleznek. A vásárolt készletek mennyisége és a foglalkoztatottság alindexei ezzel ellentétben enyhe szűkülésre utalnak. A BMI-t alkotó ötödik alindex, a szállítási átfutási idő értéke viszont továbbra is rendkívül alacsonyan maradt, erősen közre játszva a BMI index alacsonyabb értékében. A 2020 szeptember havi index kisebb az augusztusi (52,3) értéknél, és 1998 után a második legalacsonyabb szeptemberi érték. Szeptember összességében átlag feletti hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 52,6; a szeptembereké 52,8). Az elmúlt három évben a szeptemberi átlag ennél magasabb volt (55,7), köszönhetően a 2017-es év gyorsabb ütemének (59,8). Az idei érték így átlag alatti szeptemberi értéknek tekinthető 1995 óta.

Az 50 pont alatti szám egyébként azért is aggasztó, mert Európa-szerte ma publikálják a hasonló adatsorokat, és a prognózisok rendre bővülést, vagyis 50 pont feletti értéket jeleznek előre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!