4p

Országos konzultáció kezdődik júniusban arról, hogy akarja-e a magyar lakosság azt, hogy a budapesti Diákváros helyén adófizetői milliárdokból felépüljön a kínai Fudan Egyetem - jelentette be hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester. Az akciót az aHang segítségével bonyolítják le.

Hétfőn délelőtt hosszú és eredménytelen találkozót folytattunk Palkovics László miniszterrel. Kitartunk amellett, hogy "különösen nem támogatjuk" a kínai egyetem létrejöttét és megerősítettük, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kormánnyal korábban kötött megállapodás betartását követeli, vagyis azt, hogy ha a főváros választott vezetői nem akarnak egy beruházást, akkor az ne épüljön meg, mint ahogy a kormányfő ezt megígérte - mondta a főpolgármester.   

A Diákváros és a Fudan egyetem tervezett területe (forrás: Baranyi Krisztina Facebook oldala)
A Diákváros és a Fudan egyetem tervezett területe (forrás: Baranyi Krisztina Facebook oldala)

Baranyi Krisztina a Facebook oldalán a múlt hét végén kérte, hogy legyen nyilvános a megbeszélés, legyen élő online közvetítés, tekintettel a projekttel kapcsolatos eddigi ellentmondásos kormányzati információkra, illetve a széleskörű érdeklődésre. A miniszter szerint az élő online közvetítés megnehezítette volna az érdemi, szakmai egyeztetést, ezért a tárgyalást zárt körben akarta megtartani. 

Karácsony Gergely hangsúlyozta:az egyetem megépítése nem közérdek, a Diákvárost visszaszorítanák egy apró területre és a kormány félrevezette a közvéleményt. A ferencvárosi polgármester bejelentette, hogy mivel egyelőre nem lehet megtartani az előzőleg meghirdetett helyi népszavazást, ezért a kormány által favorizált széleskörű konzultációt kezdnek, amin azt kérdezik: akarja-e a lakosság, hogy legyen-e és adófizetői pénzből épüljön a kínai egyetem. Szavai szerint a népszavazást a konzultáció után, az év végén, de a jövő évi parlamenti választások előtt közvetlenül is megtarthatják.

Baranyi Krisztina azt mondta: a Diákvárosnak szánt 26 hektárból mindössze 5,5 hektár lenne a Diákvárosé, ehhez további 1 hektár ferencvárosi tulajdonú területet lehetne hozzátenni, de így is csak a töredék terület maradna, ahol képtelenség lenne elhelyezni azt a sokezer hallgatót, akit eredetileg szerettek volna. A kiegészítő funkciókat pedig mind össze kellene zsúfolni.

"Sem partnerség, sem együttműködés nem lehetséges a kormánnyal ez ügyben." - mondta, majd a mellé elhelyezett "Üzenjünk Pekingnek" plakátra mutatva megismételte: azt akarják, hogy mondjon le a kormány arról, hogy a Diákváros kárára, adófizetői milliárdokból hoz létre egy kínai egyetemet. (mintegy 540 milliárd forintos lenne a projekt - a szerk.) 

Palkovics László saját sajtóértekezletén viszont azt mondta: a Diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat. Szerinte a 2017-ben létrehozott projekt -  értelmezésük szerint - mindig négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt.

A miniszter megmagyarázza

"Itt van egyet nem értés", a főpolgármester azt mondja, hogy egyetemről soha nem volt szó - tette hozzá a tárcavezető, aki kijelentette: a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben "A kormány nem döntött kínai beruházó mellett. Nem döntöttünk el semmit, nem is dönthettük el, mert a projekt most kezd az operatív szakaszába lépni" - fogalmazott a miniszter. A finanszírozásról szólva azt közölte: ajánlatokat kérnek majd európai bankoktól, kínaiaktól is, és megfontolják majd, hogy az állam hogyan tudja ezt a saját eszközrendszerén belül finanszírozni.

A konzultációt lebonyolító aHang képviselője ismertette: anonim lesz a vélemény nyilvánítás, mindenki csak egyszer szavazhat, lakcímkártyával és személyazonosító okmánnyal. A trollokat pedig kiszűrik.  

Fürdés lesz

A ferencvárosi önkormányzat Ráckevei-Soroksári Duna-ág kotrása szintén Ferencváros feltételei között szerepelt, amikor megkötötték a kormánnyal az atlétikai világbajnokságról szóló megállapodást. A sportrendezvény helyszíne nagyon közel van a Diákvároséhoz. Az önkormányzat honlapja szerint a kotrási feladatok közbeszerzési eljárása április végén elindult, a folyamat végén hosszú évtizedek után végre fürödhetővé válik a folyó Ferencváros melletti szakasza is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!