4p

Több izgalmat is tartogatott a 33. hét a nézettségi adatok szempontjából.

A napokban Budapestre figyel a világ szeme, hiszen az atlétikai világbajnokságnak ad otthont a főváros. A nézettségi adatokban szereplő számok szerint a vb eddigi legtöbbeket érdeklő műsorszáma érhető módon az augusztus 20-i adás volt, hiszen akkor versenyzett és szerzett bronzérmet Halász Bence kalapácsvetésben, miközben hétpróbázóink, Krizsán Xénia és Nemes Rita a világbajnoki 4., illetve 10. helyeket szerezték meg. A teljes lakosság körében ezt 400 ezer néző szurkolta végig a képernyők előtt, míg az augusztus 19-i nyitónap 276 ezer embert érdekelt.

Így teljesítettek a kereskedelmi csatornák

Véget ért az RTL híresség-társkeresője. A Celebrandi utolsó hetében 230 ezres, egészen gyenge átlagos nézettségszámot tudott hozni, ezzel pedig a csatorna minden bizonnyal nem lehetett elégedett. A kereskedelmi szempontból kiemelten fontos, 18-49-es korcsoport körében a Celebrandi 12 százalékos közönségarányt ért el, ez nagyjából megfelel a korábbi hetekben megszokott szintnek.

A program második felében ezúttal is az ’A mi kis falunk’ ismétlései érkeztek, a szintén 230 ezer körüli átlagos nézettséget hozó sorozat eredményei az előző hetekhez képest valamennyit romlottak, míg a kiemelt kereskedelmi korcsoportban 11,3 százalék körül alakult a közönségarány.

A TV2-nek továbbra sem lehetett oka a panaszra, hiszen 670 ezer feletti átlagos nézettséget hozott a Szerencsekerék, a 18-49 évesek körében elért 17 százalék körüli közönségarány mellett, ezzel a vetélkedő ismétlései továbbra is a jelenlegi kínálat egyik legnézettebb műsorai maradtak. Igaz, mindez a heti győzelemre ezúttal nem volt elegendő.

A csatorna az esti műsorsáv második felében a Zsákbamacska ismétléseit küldte adásba, a vetélkedő 335 ezres átlagos nézettséget hozott, a fiatalabbak körében elért 11,8 százalékos közönségarány mellett.

Sportesemények

Az atlétikai világbajnokság mellett focimeccseket is rendeztek, az UEFA Európa Konferencia Liga selejtezőjében a Ferencváros a máltai Ħamrun Spartans csapatát fogadta. 2-1-es győzelemmel - Fradi-továbbjutással - ért véget az összecsapás, amelyet a képernyők előtt 237 ezren követtek.

A Manchester City és a Sevilla az Európai Szuperkupa keretében csapott össze, a mérkőzés 1-1-es eredménnyel zárult - 11-esekkel az angol csapat győzött -, ezt 200 ezren nézték élőben.

Végül a hétre jutott egy vb-döntő is, méghozzá a női focié, a végül spanyol győzelemmel zárult Spanyolország-Anglia meccset 120 ezer magyar tévéző tekintette meg.

Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Balra a Parlament. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Tűzijáték Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2023. augusztus 20-án. Balra a Parlament. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Mindent elsöpört a tűzijáték

A szombati nap ezúttal sem tartogatott nagy izgalmakat, a nap legnézettebb műsorát ismételten az döntötte el, hogy melyik csatorna választott sikeresebben filmet. Itt végül a TV2 örülhetett, hiszen a ’Kémek a szomszédban’ 179 ezer nézőjével lenyomta a párhuzamosan futó ’Hotel Transylvania 3.’ által elért 130 ezret.

Vasárnap augusztus 20. volt, ez pedig a nézettségi adatok szempontjából is különlegességet hozott, hiszen az egész nap, és egyben a hét legnagyobb érdeklődést hozó műsora a tűzijáték lett, a teljes lakosság körében 954 ezren nézték mindezt, míg a 18-49-es korcsoportban 248 ezren, kereken 25 százalékos közönségarány mellett.

Így alakult a hét

Bár az atlétikai világbajnokság és a tűzijáték kicsit megbolygatta az állóvizet, a hét győztese összességében így is a TV2 lett, egyebek mellett a Szerencsekerék jó teljesítményének köszönhetően. A 18-49-es évesek körében mért, átlagos napi közönségarányok harcában a csatorna simán vitte a pálmát, és 13,5 százalékával megelőzte az RTL által elért 11 százalékot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!