5p

Magyar fejlesztéssel megoldhatók lennének a hálózati problémák.

Még soha nem volt ennyire fontos az energiatárolás, termelés és optimalizálás mint most. A hálózatok nem bírják már el a megemelkedett fogyasztói igényeket és a napelemek által termelt energia visszatáplálást. Az egyetlen megoldást az energia tárolása jelentené, azonban Magyarországon mostanáig erre nem volt megoldás. Náhol Krisztián energetikai szakember elárulta, hogy mit tehet a lakosság és a cégek, a fenntartható áramfogyasztás érdekében.

Megszűnik a napelemes betáplálás, a Google keresések közt pedig egyre népszerűbb az elektromos kazán, a klíma, a hőszivattyú, és az infrapanel. Tény, hogy jobban megéri most árammal fűteni, azonban ekkora szintű fogyasztásnövekedést a szolgáltatói hálózat nem tud kiszolgálni. “A reaktorok eleve csökkentett kapacitással működnek, mert a nyári aszály miatt nincsen elég hűtővíz.” - árulta el a szakember, majd hozzátette: “Aki tudott, még időben elkezdett napelemeket telepíteni, amivel az elektromos fogyasztás radikálisan csökkenthető.”

Mit ér a napelempark, ha nem tudjuk tárolni az energiát?

“A kormányinfón elhangzott bejelentés óta az egész ország kezdi felismerni, hogy egy napelemfarmnál a legnagyobb probléma az energiatárolás.

Egy erőmű fel tud arra készülni, hogy este, amikor nem süt a nap megszűnik az energiaellátás, de ha napközben jön egy nagy felhő, ami 70%-ban kitakarja a napot, azt a rendszer jelenleg nagy költségek árán tudja csak kezelni. A hálózati anomáliák, és az áramszünetek kezelése egyre fontosabb, és többször szóba kerül az ellátás biztonsága is. Egyórányi áramkimaradás a bankszektorban óriási katasztrófát tud okozni.”  - avatott be a szakember, aki szerint gyártó egységeknél, kórházaknál, telekommunikációs cégeknél is kiemelten fontos, hogy stabil legyen a hálózat. “Képzeljük csak el, hogy a kórházban elmegy az áram és leállnak a lélegeztetőgépek. Az USA-ban egy hurrikán esetén elvárás hogy a kórház fennakadások nélkül is tudjon működni, mikor lekapcsolják az áramról.”

Itthon gyerekcipőben jár az energiatárolás, és az energiamenedzsment. A jelenlegi rendszerek csak maximum 1-2 napig tudják áthidalni az áramkimaradást. A bankszektornál 72 óra a maximum amit az akkumulátor bír, a szervertermeknél ez csupán 3-4 óra.

Egy fekete konténerben van elrejtve a megoldás az energiatárolásra

Létezik azonban egy magyarok által fejlesztett, konténerbe telepített szünetmentes rendszer, mely a hagyományos megoldásokkal ellentétben képes ötvözni a hálózati, a napelemek által termelt, az alternatív energiaforrások által előállított áramot. Mivel elsősorban zöldenergiát használ, csak akkor vesz hálózati áramot, amikor a napelemek nem termelnek elegendő mennyiséget a szünetmentes működés biztosításához. Az NN Power Cube a napenergiát felhasználva folyamatos áramot tud biztosítani a cégeknek, intézményeknek és a lakosság egy részének is. “Egy Keszthely méretű város alapvető szolgáltatásaihoz (közigazgatás, egészségügy, közlekedés, üzemanyag ellátás, stb.) egy több napos áramszünet esetén - például energiakrízis miatti lekapcsolás - kb. 30 db. Cube tudna elegendő áramot termelni és tárolni.” - árulta el a szakember.

Egy ilyen rendszer a megfelelő napelemmel kb. 8 hónapig tudná tehermentesíteni egy 50 - 600 négyzetméter alapterületű családi ház hálózatát. Ez azt jelenti, hogy 8 hónapon át tudna a 4 tagú család minimális áramfelhasználással vagy anélkül élni és a maradék 4 hónapot kellene csak áthidalni, amikor télen nem süt annyit a nap.

20 év helyett 8 év alatt megtérülhet a beruházás

“Jelenleg közel 300-400 Ft / kW-ba kerül a tiszta áram. A versenypiaci szegmens, akik ezen a díjon vásárolják az áramot olyan magas árakat fizetnek, hogy egy napelem beruházás az eddigi 20 év helyett kb. 5-8 év alatt térülne meg nekik. Ha időben észbe kapnak, minden évben 3-4 év díját megtakaríthatták volna, persze amíg 36 Ft-ért vették az áramot, addig nem foglalkoztak vele, mivel nagyon magas a megtérülési idő.” - jegyezte meg a szakember.

Mit tehetnek azok a magánszemélyek, akik nem tudnak átállni alternatív fűtési rendszerre?

Egy átlagos családnál központi helyen van a termosztát, ami csupán az adott helyiség hőmérsékletét érzékeli. Náhol Krisztián elmondta, hogy a gázkazánok esetében ma már nagyjából 200.000 Ft-ért beszerezhető az automata termosz, így ha elmegyünk otthonról és beállítjuk 19 fokra a hőmérsékletet, szobánkénti vezérléssel 10-15% gázt tudnánk megtakarítani havonta. Ezen kívül a kazáncsere is sokat tud javítani a felhasználáson. Ha a régi atmoszférikus gázkazánt lecseréljük (ami kb. 75-79% hatásfokkal működik) egy kondenzációs gázkazánra, mely 105-112% hatásfokkal bír, szintén spórolhatunk a gázfelhasználáson.

“Már azzal nyerünk, ha változtatunk a gondolkodásunkon. Még mindig azt látom, hogy sokan feleslegesen égetik a folyosókon a villanyokat és éjjel-nappal járatják a klímát. Nem mindenkinek van költségvetése napelemre, de addig el kellene jutni, hogy ahol égve szokott maradni a villany oda legalább teszünk egy mozgásérzékelőt, vagy egy időkapcsolót.

Sok múlik a hozzáállásunkon, és ha most még sötéten látjuk is a dolgokat, remélhetőleg ez az időszak segít abban, hogy a jövőben tudatosabban tervezzünk.”

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!