<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
13p

Sűrű naptárral és nagy tervekkel vágott bele munkájába Budapest humánportfólióért felelős új főpolgármester-helyettese, Bősz Anett. Hogyan építene hidakat a társadalomban? Mit gondol a humánpolitikai helyzetről? Mit gondol a várandós nők munkaerőpiaci helyzetéről, mint érintett? Erről is beszélgettünk.

Amikor beszélgetünk, pontosan egy hete választották meg főpolgármester-helyettesnek. Hogy telt az elmúlt egy hét?

Nyilván egy nagyon sűrű naptárral. Már a megválasztásom előtti pár hét is annak jegyében telt, hogy felkészültünk a csapattal, ami nekem nagy segítséget nyújtott, ugyanakkor viszont a hivatalba lépés előtt értelemszerűen néhány találkozót nem lehetett megejteni. A következő időszak abszolút arról szól majd – és erről szólt egyébként az elmúlt egy hét is – hogy akár a hozzám tartozó hatalmas terület lehetőség szerint minden szereplőjével találkozzam és összehangoljam a hivatali munkával.   Gy. Németh Erzsébetnek az itteni munka már hosszú ideje a kisujjában volt. Számomra ez most egy izgalmas és felelősségteljes szakmai kihívás is.

Korábban említette, hogy „világok egyesítésében hiszek és hidak építésére vállalkozom”. Hogy képzelhető el majd mindez a gyakorlatban?

A magyar társadalomban sajnos mindig zéró összegű játékokban gondolkodunk, szinte mindegy, hogy ez az idősek és fiatalok, a szerencsések és a kevésbé szerencsések világa, de mindig valahogy azt érezzük, hogy ugyanazt a tortát szeleteljük újra. Mindeközben pedig a budapesti, illetve agglomerációs jelöltekkel mutattunk április 3-a előtt egy olyan arcot és vonulatot, amiben pedig a nem zéró összegű játékokkal is tényleg előre tudunk lépni mindnyájan.

A kulturális vagy a gazdasági élet szervezése a főváros és a vele szervesen összekapcsolódó városok között nem mindegy: én például a kutyusommal amerre futok, a mező végén már befutunk a XXII. kerületbe, tehát ténylegesen megtapasztalható, hogy összeérnek a városaink, összeérnek a kihívásaink, de valahogy a válaszaink ennek ellenére sem. Mindenki megfogalmazza a saját válaszait, aztán jól megharagszik a másikra, ha hirtelenjében megütköznek a nézőpontok. Én ilyen értelemben mondtam azt, hogy hidakat szeretnék építeni – ez egyébként ugyanígy igaz a kultúrában is, hogy jó lenne egymásra, illetve mondjuk más társadalmi csoportok kulturális életére úgy tekinteni, hogy az legalább olyan értékes, mint az enyém, vagy nem értéktelenebb és nem értékesebb, mint az enyém.

Ha már az agglomeráció, mit gondol, mi jelenleg a legnagyobb hiányosság a főváros és az agglomeráció kapcsolatában?

Alapvetően szerintem ezt a jelenlegi főpolgármester már csak megörökölte, mint probléma; emlékezzünk vissza Tarlós István azon gondolatára, hogy semmi probléma, forduljanak vissza Budapest közigazgatási határainál a HÉV-ek, és az agglomeráció lakói majd megoldják valahogy.

A jelenlegi főpolgármester megörökölte az egyik legnagyobb problémát. Fotó: Izsó Márton ArtúrA jelenlegi főpolgármester megörökölte az egyik legnagyobb problémát. Fotó: Izsó Márton Artúr

Tarlós István csak egy embertömegként tekintett ezekre az ingázókra, akik problémákat hoznak magukkal, de én ezt máshogy látom. Úgy gondolom, hogyha megvásárolok egy fővárosi szolgáltatást, legyen az színház, vagy tömegközlekedés, akkor én részt vettem a város életében, költöttem a jövedelmemből arra, hogy ezek a szolgáltatások fennmaradjanak. Tekintsünk el a BKV nehéz helyzetétől – tényszerűen társadalmi, gazdasági értelemben szemlélve nem igaz, hogy az agglomeráció csak elvisz ebből a városból.

Mennyire jelenthet problémát a fővárosi finanszírozáskor, hogy a jelenlegi budapesti városvezetés nem feltétlenül élvezi a kormány jóindulatát?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, gyakorlatilag a 2019. októberi választás után kettétört az önkormányzati térkép. Néhányan maradtak a túloldalon, mint mondjuk Cser-Palkovics András, akik szót emelnek a forráshiánnyal szemben, vagy megfogalmaznak kritikákat a jelenlegi kormánnyal szemben. Alapvetően arra találták ki ezt a rendszert, hogy úgy tűnjön, mintha igazságos lenne, mert rátesznek egy Excel táblát; mindenkire azt mondják, hogy bizonyos adóerő-képesség felett szolidaritási adót kell fizetni, míg egy szint alatt adott esetben támogatást élvez egy város. Igen ám, csak arról már nincs szó, hogy ez rendkívüli forráshiányokat okoz nagyon sok városban: lásd Budapest és számos más agglomerációs település. Ugye őket neveztük a kormány szemszögéből bűnös kisvárosoknak, amikor azt láttuk, hogy nem csak a főpolgármester, illetve számos budapesti polgármesterjelölt tudott a mi oldalunkról nyerni ’19 októberében, hanem egyébként az agglomerációban is, hogy a térkép úgy dőlt el, hogy vannak, akik kilincselhetnek és kapnak is pénzt. Vannak, akik hiába kilincselnek, soha nem fognak pénzt kapni.

Mondok egy példát: Érd megyei jogú város több mint 70 ezer bejelentett lakossal 3-400 millió forint szabad felhasználású kerete van egy évben. Ez annyira kevés, hogy a jelenlegi építőipari árak mellett a teljes műszaki tartalommal ez nagyjából egy hosszabb utcának a leaszfaltozása. Hát így van Budapest is, de a forráshiány ellenére is azt lehet látni, hogy stabilan működik, és ez viszont egy nagyon fontos dolog.

Karácsony Gergely néhány nappal ezelőtt ismét úgy fogalmazott: egyszer elfogy Budapest pénze. Rálát-e már a költségvetésre? Hogy áll jelenleg a főváros költségvetése?

A költségvetés egészét biztosan meghagynám a főpolgármesternek, de a humán portfólió szempontjából szerintem volt egy nagyon fontos állítása Karácsony Gergelynek, az, hogy például a BKV tol maga előtt 80 milliárdos veszteséget, nem lesz attól jobb, ha mondjuk 3 milliárd forintot a színházaktól elvonunk. Tehát a humán területhez tartozó intézmények helyzete stabil. Ez nem azt jelenti, hogy egy bizonyos ponton túl nem megy el odáig a költségvetés, hogy voltaképpen porzik a pénztárcánk. Nyilvánvalóan a városvezetés mindent megtesz azért, hogy ezt elkerüljük. De alapvetően azt kell látni, hogyha mondjuk, ennek a portfóliónak nem marad pénze, akkor pont olyan szegmenseknek nem marad pénze a társadalomban, amitől mindnyájan szegényebbek leszünk.

Szoktam arra gondolni, hogy amikor Churchillnek fölvetették a háborúban, hogy a kultúrából lehetne még pénzt átcsoportosítani a honvédelemre, akkor azt mondta, hogyha a kultúrából elveszünk pénzt, akkor miért akarjuk egyáltalán megnyerni a háborút. Ez egy nagyon fontos gondolat. Ez tipikusan az a terület, ami válságban egyébként hozzá van szokva a forráshiányhoz, nem örül annak adott esetben, hogy most még jobban meg kell húzni a nadrágszíjat, de tud ilyen keretek közt létezni; ez alól nem kivételek egyébként például a színházaink sem.

Ha ennek a portfóliónak nem marad pénze, akkor pont olyan szegmenseknek nem marad pénze a társadalomban, amitől mindnyájan szegényebbek leszünk. Fotó: Izsó Márton ArtúrHa ennek a portfóliónak nem marad pénze, akkor pont olyan szegmenseknek nem marad pénze a társadalomban, amitől mindnyájan szegényebbek leszünk. Fotó: Izsó Márton Artúr

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetői minőségében néhány napja egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy jó ötletnek tartaná, hogyha az EP-választásokat és az önkormányzati választásokat egyszerre tartanák. Mit gondol erről?

Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, hogyha nem nyert volna ekkora arányban Fidesz-KDNP április 3-án, vagy hogyha nagyobb lenne a közfelháborodás, amit mondjuk tapintani lehetne az utcán, akkor ez alapvetően ránk nézve nem jelentene semmiféle veszélyt. Ez mindig fölmerül, és az éppen aktuális hatalom mindig abba csomagolja ezt az üzenetet, hogy költséghatékonyabb, sokkal egyszerűbb, nem kell kétszer odajönni, és egyébként is csak néhány hónap telt el a kettő között. Ugyanakkor a nyilvánvaló politikai szándék az, hogy csak egyszer kelljen választást nyerni, de akkor nagyon. Én azt mondom, hogy ettől megijednünk nem kell.

Ezt láttuk jönni. Ez engem egyébként nem befolyásol semmiben, sosem befolyásolta a munkámat az, hogy mikor jön a választás, vagy hogy kell-e tartanunk attól, hogy adott esetben mondjuk a társadalom nem nekünk szavaz bizalmat, menni kell azon az úton, amit járunk.

Főpolgármester-helyettesként a humán területekért felel majd. Mivel kezdi itt a munkát?

Kezdjük azzal, hogy, gyakorlatilag a megválasztásomat követően, ahogy kiszabadultunk a közgyűlésről; ekkor mondtam is az egyik tévéstábnak, hogy itt még egy könnyű vacsorára van idő, és utána egyből megyünk át a fiatal filmesek fesztiváljára, a Friss Hús fesztiválra, a díjátadóra. A főpolgármesterrel így azonnal belecsaptunk a programokba, a Ráday Mihály Emlékkonferenciától elkezdve, az Ünnepi Könyvhéten át, a történelmi levéltár piknikjéig.

Feladat vár ránk most a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyében, ahol mindenféle parkolási, meg egyéb forgalmi gondokra hivatkozik a polgármester. Ugyanakkor mindig meg szoktam jegyezni, hogyha barátsággal közelítek a szomszédos teniszcentrum felé, akkor azt mondom, minimum jó viszonyt ápol a NER-rel a tulajdonos, ráadásul ide hatalmas terepjárókkal érkeznek. Ennek fényében a díszletekkel érkező kamionok vagy a színházba érkező közönség közlekedésének és parkolásának firtatása nettó politikai ügy. Meg kell mutatnunk azt, hogy nem fogunk engedni, és meg kell küzdeni a színházért.

Milyen olyan feladatot lát, amelyet záros határidőn belül el kell és el is lehet végezni?

Én azt látom, hogy túl azokon, amik most zajlanak, a Budapest150 egy rendkívül fontos projektje a városházának. Az, hogy Budapest egyesítése 150 éve történt, egy elképesztő lehetőség arra is, hogy megmutassuk, hogy micsoda befogadó város Budapest, milyen színes a kulturális, a sport élete, és hogy azóta, amióta '19-ben megnyerte az ellenzék a választást, a város azóta mutat egy szolidáris arcot, valamint törekszik arra, hogy elinduljon a klímasemlegesség útján. Ez több olyan dolog, amelyet egyébként a Budapest150 nélkül, ha úgy tetszik, kerettörténet nélkül nehezebb lenne megmutatni, nemcsak a magyaroknak, hanem a világnak is. Én ezért nagyon örülök, hogy a kultúrához tartozó területek vezetésével élére állhatok ennek a programsorozatnak.

Mit gondol azokról a kritikákról, amelyeket azért kapott, mert úgy vállalta a főpolgármester-helyettesi munkát, hogy gyermeket vár?

Wintermantel Zsoltnak volt egy olyan megjegyzése, hogy neki egészen más képe van az anyaságról; most mondtam volna, hogy nekem meg a politikusságról? Arról a közgyűlésben ülő komplett Fidesz-KDNP frakció elfeledkezett, hogy én a kampány során végig várandós voltam, az egy dolog, hogy ezt a választás előtt nem adtam a nyilvánosság tudtára.

Alapvetően szerintem az nagyon fontos, hogy a világ minden táján, egészen magas pozícióban dolgoznak várandós nők, miniszterelnökről is tudunk, hiszen például az új-zélandi miniszterelnök is hivatali ideje alatt adott életet kislányának. Ez szerintem fontos üzenet arra nézve, hogy ma egyébként édesanyák milliói élik úgy az életüket, hogy mindig más a kihívás. Az, hogy nekünk a kisbabás időszakról mondjuk a kádári idők óta az a képünk, hogy akkor három évet otthon töltünk, ez máshol nem törvényszerű, és ezt egyébként a tengerentúlon nem is tudnák megtenni, még hogyha szeretnék is az édesanyák.

Tervezi, hogy példát mutat azoknak a nőknek, akik a gyermekvállalás után is ugyanúgy folytatnák a karrierjüket?

Én abban bízom, hogy inkább egyrészt az intézményrendszernek, másrészt a munkaadóknak tudok példát mutatni. Azt látom, hogy a fiatal édesanyák legtöbbször inkább az elmagányosodástól, és nem pedig attól szenvednek, hogy mennyi munka borul rájuk, mert azzal számolunk mindannyian, és arra is készülünk, hogy sokáig nem fogunk aludni. Azzal is számolunk, hogy a kisbabákkal mindig történik valami, és akkor nekünk kell ott lenni ugyanúgy, mint ahogy a bent töltött első kilenc hónapban, és aztán feltehetően egész addig, ameddig élünk. Amiben valóban lehet példát mutatni, legalábbis kommunikációban mindenképp, az az, hogy ez egy közös családi projekt, amelyből nemcsak az apukák, hanem más rokonok sem maradhatnak ki. Ez régen is így volt.

Ez egy teljesen új modell, ami nagyjából akkor köszöntött ránk, amikor a hároméves gyest megkapta ez a társadalom. Megjegyzem, az én olvasatomban hamis ajándékként. Meg kellene kérdezni kisgyermekes édesanyákat, akik például otthon töltött, testvérek miatti akár 5-6 év gyes után vissza akarnak illeszkedni a munkaerőpiacra, hogy micsoda hátrányos megkülönböztetésekkel szembesülnek.

„Wintermantel Zsoltnak volt egy olyan megjegyzése, hogy neki egészen más képe van az anyaságról; most mondtam volna, hogy nekem meg a politikusságról?” Fotó: Izsó Márton Artúr„Wintermantel Zsoltnak volt egy olyan megjegyzése, hogy neki egészen más képe van az anyaságról; most mondtam volna, hogy nekem meg a politikusságról?” Fotó: Izsó Márton Artúr

Gondolkodnak az anyák munkaerőpiacra történő visszailleszkedését segítő támogatások nyújtásában budapesti szinten?

Alapvetően én abban gondolkodom, hogy ilyen forráshiányban a szemléletváltásért lehet megküzdeni. A humánportfólióban egyébként erősen ott van, hogy a nők joghátrányait föl kell tudni számolni az élet minden területén. Ez alól nem kivételek azok sem egyébként, akik még egyelőre nem vállaltak, vagy nem is terveztek gyermeket vállalni, a bántalmazott nők éppúgy, mint azok az édesanyák, akik mondjuk a mindennapokban méltóságsérelmektől szenvednek vagy kénytelenek változtatni a pályájukon. Mindez nagyon erősen megjelent eddig is az én munkámban, és most úgy érzem, hogy ebből a pozícióból többet tudok majd tenni, mint a parlamenti ellenzéki létből.

Tervben van budapesti támogatású védett házak, anyaotthonok létrehozása?

Igen, de sajnos ez is egy forráshiány vezérelte történet, mert a szándék egészen biztosan megvan, bennem is, és a fővárosi vezetésben is. Nagyon fontos azt megjegyezni, hogy budapestieket a leggyakrabban először vidékre menekítenek, amikor menekítésre kerül a sor, viszont fontos lenne ezt helyben Budapesten megoldani, mert itt Budapestet azt nem tehetjük meg az áldozatokkal teljesen megbontjuk az eddigi életüket. Ebben egy intézményrendszeri elmaradásban van egyébként hazánk, hogy nem a bántalmazót tartjuk távol a családtól, hanem kiemeljük a bántalmazottat, de ugyanakkor a büntetés a legtöbb esetben elmarad.

Ezért is hangsúlyoztuk nagyon, hogy az isztambuli egyezmény ratifikációja nem várhatna tovább, muszáj lenne elindulni nemcsak a törvényi szabályozás, hanem a végrehajtás területén is abba az irányba, amelybe a Nyugat már elindult.

Az elmúlt 12 évre általában jellemző volt, hogy a társadalom jelentős részében nagyon komoly indulatok és feszültségek torlódtak fel. Hogy látja, mekkora problémát jelent ez a budapesti lakosság esetében?

Visszatérve a népi-urbánus ellentéthez úgy látom, hogy ennek nem ellentétnek kellene lennie, hanem egy kölcsönös tanulási folyamatnak, hogy mennyi sok érték van akár a budapesti létben, akár a vidéki létben. Én egy átmenetben lakom most az agglomerációban, de pesti lányként mindig is azt akartam látni a vidék Magyarországában, hogy mi az, amivel az ő életük több, vagy jobb. Jó lenne, hogyha oda-vissza működne ez a gondolkodásmód, ez elsősorban társadalomszervezői és kommunikációs kérdés, viszont a jelenlegi magyar kormánynak nem ez a szándéka.

Például a Budapest 150-nel van is egy olyan motivációnk, hogy fontos azt a budapesti identitást jól láttatni, amelyben Budapest tényleg a nemzet fővárosaként él mindenkiben, nemcsak kulturális és társadalmi értelemben, hanem ténylegesen. Ahol azt lehet mondani, hogy innen nagyon is látszik a vidék horizontja, ahol tudjuk azt, hogy mi úgy tartozunk össze, hogy közben egyébként sokfélék vagyunk. Szerintem, hogyha ezt az üzenetet sikerül a következő két évben átadni, már léptünk egyet előre.

Karácsony Gergely múlt évben kilátogatott a Budapest Pride-ra, vannak hasonló tervei idén?

Igen, vannak, bár az idei Budapest Pride időpontját elnézve a babának is lesz ehhez egy-két szava, megnézzük, hogy pontosan hogyan viszonyulunk egymáshoz majd azon a napon. Én egyébként gyakorlatilag szinte mindig kint vagyok a Budapest Pride-on.

Hogyan foglalná össze három szóban, hogy két év múlva milyen Budapestet szeretne?

Szabad és szolidáris, és azt mondanám harmadikként, hogy befogadó. Negyedikként pedig „zöld”!

Hogyan kapcsolódik ki Bősz Anett a fővárosban? Milyen nevezetességet mutatna meg először egy budapesti turistának? Videónkból kiderül:

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.