3p

A Versenyképességi Tanács mai ülésén eldöntötték, hogy több nyugdíjat kell utalni a bankszámlákra.

Az unió egyik legígéretesebb, de befejezetlen kezdeményezésének nevezte az eurót mai tájékoztatóján kérdésünkre Varga Mihály pénzügyminiszter. Emlékezetes, hogy Matolcsy György jegybankelnök pár napja egy erősen kritikus cikket publikált az eurózónáról, lényegében reménytelen vállalkozásnak beállítva a közös pénzen alapuló monetáris rendszert, amely a tagjai legtöbbjének nem járt előnnyel.

Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)
Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

Erről kértük a pénzügyminiszter véleményét, aki először rögzítette, hogy uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését. Majd kifejtette, hogy nincs céldátum a közös pénz magyarországi bevezetésére, de szavaiból az derült ki, hogy a kormány nem tett le tervéről, az euró használatától (Matolcsy inkább egy eurázsiai közös valuta alkalmazásában látja a jövőt).

Majd kérdésünkre elmondta, hogy az eurót a legígéretesebb - de befejezetlen -  kezdeményezésnek tartja az unióban - amivel meglátásunk szerint egy erős üzenetet küldött a jegybankelnöknek. Jelezte, hogy ő is lát intézményes problémákat az eurózónában, de világossá tette, hogy a kormány Magyarországot ebben a monetáris keretben képzeli el, nem másban.

A miniszter ismertette a Versenyképességi Tanács mai ülésén érintett témákat. A mások mellett Hernádi Zsolt Mol-vezér és György László innovációs minisztériumi államtitkára részvételével tartott ülésen szóba került a szak-és felnőttképzés átalakitása, a digitalizációs kérdések, valamint az elektronikus fizetés szélesebb körű elterjesztése.

A tanács 6 ajánlást fogalmazott meg, melyeket a következő hetekben minisztériumi és kormányszinten dolgoznak ki. Ennek része, hogy a jelenleginél több nyugdíjashoz jusson el utalás útján a járandósága, ezért a következő időszakban felmérik az ország e tekintetben elmaradottabb régióit.

Szó van továbbá arról, hogy az 5 főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál kötelező legyen utalni a béreket. Az online kasszák esetében is az e-fizetés elfogadását megkönnyítő intézkedéseket terveznek. Valamint azt, hogy a vállalkozások közötti kötelező utalásoknál alacsonyabb szinten állítják be a limitet, amit a magánszemélyek esetében is érvényesítenének.

A miniszter szerint azért van szükség ezekre az intézkedésekre, mert Magyarországon az uniós összevetésben magas - 6500 milliárd forint - a készpénzállomány. A tervezett intézkedésekkel ezt 150 milliárd forinttal lehetne faragni. Kérdésünkre, hogy a bankok szerint a tranzakciós illeték is az egyik oka a magas készpénzhasználatnak, s ezzel mi a terve a kormánynak, azt válaszolta, hogy nincs a kormány napirendjén az illeték eltörlése. Arra emlékeztetett, hogy a bankok jó üzleti évet zártak legutóbb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!