2p

István király szorongatott, veszélyes helyzetben is a magyar nemzet szabadsága, önállósága mellett döntött, Magyarország ezért nem tagozódott be a német fejedelemségek közé, hanem független államként jött létre - mondta a pénzügyminiszter csütörtökön Karcagon.

Varga Mihály a Szent István napi ünnepi önkormányzati ülésen, az új kenyér megszentelését, megáldását követően kijelentette: István király a magyarok megmaradásáért viselt hadat, épített új országot és alkotott új szabályokat.

Szilárd és maradandó művet alkotott, olyan hazát hagyott ránk, amelyet leigázni, végleg meghódítani senkinek nem sikerült - emelte ki. Hozzátette: évtizedek kellettek, hogy olyan erős keresztény állam jöjjön létre, amely megállta a helyét a nemzetek sorában. Egyedülálló teljesítmény volt ez, hiszen a magyar volt az egyetlen a nomád népek között, amely Európában sikeres államot tudott alapítani.

Szent Istvánnak és az őt követő magyarok sok-sok nemzedékének köszönhető, hogy ma is a magyar történelmet írjuk, magyarul szólunk egymáshoz és támaszkodhatunk a keresztény hit megtartó erejére - tette hozzá. Augusztus 20. annak a kimagasló teljesítménynek az ünnepe, amelyet egy sorsfordító időben az új, egységes keresztény Magyarország létrehozása éltetett - fűzte hozzá, megjegyezve: súlyos döntések, nehéz harcok kísérték ezt a munkát.

A miniszter azt mondta, a nagyvilágba kitekintve látható, hogy változatlanul létkérdés egy erős, a keresztény tradíciókra és a magyar hagyományokra támaszkodó állam építése, amely képes biztonságot teremteni polgárainak, a gazdaság szereplőinek, képes érdekei érvényesítésére és kritikus, nehéz helyzetekben is megállja a helyét.

Hozzátette: most is lesznek államok, amelyek kisebb veszteséggel vészelik át a válságot és nagyobb lendülettel indítják újra a gazdaságot. A kormány azért dolgozik, hogy Magyarország ezek közé az országok közé tartozzon - hangsúlyozta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!