2p

Sorozatban a második éve korlátozások mellett tartják meg majd a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban a koronavírus-járványt övező aggályok miatt.

Ezt Matteo Bruni vatikáni szóvivő jelentette be.

Bruni elmondta:

tavalyhoz hasonlóan az idén is korlátozott lesz azoknak a hívőknek a száma, akik részt vehetnek a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilikában celebrált liturgiákon.

Viszont valamennyi szertartást élőben közvetítik majd a közösségi médiumokban és több más platformon is. 

Ferenc pápa (Korábbi felvétel. Riccardo De Luca/Associated Press)
Ferenc pápa (Korábbi felvétel. Riccardo De Luca/Associated Press)

Bár a Vatikánba egyelőre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni, a karácsonyi időszakra és az általános audienciák idejére várhatóan felfüggesztik ezt a megszorítást, írja az MTI.    

A Ferenc pápa által celebrált

éjféli mise a hagyományos időponttól eltérően 19.30-kor kezdődik majd. A döntés okát nem tudni, ugyanis a tavalyi évvel ellentétben az idén nincs kijárási korlátozás.

Karácsony első ünnepén délben a katolikus egyházfő ismét várhatóan a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el hagyományos Urbi et Orbi (A városnak és a világnak) üzenetét és áldását, bár ez még megerősítésre vár.

December 10-én felkapcsolták a karácsonyfa és az életnagyságú betlehemi jászol fényeit a Szent Péter-téren, és ezzel megkezdődött az ünnepi időszak a Vatikánban.

Az idei karácsonyfa 113 éves, 28 méter magas és 8 tonnát nyom. A lucfenyő a trentói érsekségben található Andalóból érkezett. A betlehemi jászol Dél-Amerikából, az Andok térségéből, Peru Huancavelica tartományának Chopcca falujából került Rómába. Több mint harminc darabból áll, és öt neves perui művész készítette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!