2p

Találkoztak a V4-ek európai ügyekkel foglalkozó bizottságai.

Közös nyilatkozatot fogadtak el a Visegrádi Négyek (V4- Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) európai ügyekkel foglalkozó bizottságai hétfőn Budapesten, az Országházban, a dokumentumban felhívták az Európai Unió figyelmét az ukrán gabona jelentette kihívásra is. Ugyanakkor határozottan elítélték az Ukrajna elleni orosz agressziót.

A visegrádi országok parlamenti delegációinak találkozóját követően az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke, Hörcsik Richárd (Fidesz) elmondta, a zárónyilatkozatban foglalkoztak az ukrajnai háborúval, de inkább azokra a kérdésekre fókuszáltak, amelyek a V4-ek mindennapjait érintik. Ezek között sorolta az energiabiztonságot.

Közölte, hogy foglalkoztak az ukrán gabonával kapcsolatos aktuális problémával is.

Baj van - mondta a politikus, hozzátéve, mind a négy országban rendkívül fontos ágazat a mezőgazdaság, és nem szeretnék, ha a jelenlegi helyzet ellehetetlenítené a gazdáikat.

A jövőnk a tét, a jövőnk forog kockán - jelentette ki Hörcsik Richárd, aki fontosnak nevezte, hogy a kormányok mellett, az európai ügyek bizottságai is válaszoljanak erre a kihívásra. Erre egy eszközük van, mégpedig az Európai Unió parlamentjei uniós ügyekkel foglalkozó bizottságainak (COSAC) májusi, svédországi elnöki találkozója - mutatott rá.

A most elfogadott zárónyilatkozatban felhívják az Európai Unió figyelmét arra, hogy foglalkozzon ezzel a kihívással - mondta.

Egyetértettek a V4-ek bizottságai. Fotó: Depositphotos
Egyetértettek a V4-ek bizottságai. Fotó: Depositphotos

Elítélték a háborút

A bizottságok az aláírt nyilatkozatban egyebek mellett határozottan elítélték az Ukrajna elleni orosz agressziót, miközben támogatásukról biztosították Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi integritását nemzetközileg elismert határain belül.

A bizottságok képviselői a háború - egyebek között a létfontosságú infrastruktúra és a civil célpontok elleni szándékos támadások - azonnali befejezésére szólítottak fel.

Egyúttal kiemelték az ENSZ Közgyűlésének határozatát a világszervezet Alapokmányának alapelveiről, mert szerintük ez az átfogó, igazságos és tartós béke alapja Ukrajnában. Továbbá hangsúlyozták, hogy a nemzetközi joggal összhangban létre kell hozni egy megfelelő mechanizmust Oroszország teljes elszámoltatására – derült ki a tájékoztatásból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!