2p

Egy százalékon stagnált a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben augusztusban.
 

Az Európai Unió statisztikai hivatalának végleges adatai szerint augusztusban, éves összehasonlításban 1,0 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, amely 2016 novembere óta a legkisebb mértékű emelkedés volt. Júliusban is 1,0 százalékos, júniusban pedig 1,3 százalékos éves inflációt mértek. Egy évvel ezelőtt 2018 augusztusában 2,1 százalékos volt az emelkedés.

Az energiaárakat nem számolva 1,2 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 0,9 százalékos volt augusztusban.

Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon. Az, hogy az inflációs ütem mérséklődik, miközben a gazdasági növekedés is lassul az euróövezetben, alátámasztja az euróövezeti jegybank azon döntését, hogy szeptemberben lazította monetáris politikáját.

A 28 tagú unióban az euróövezetnél valamivel gyorsabban, 1,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban egy évvel korábbihoz képest, csakúgy mint júliusban. Júniusban és májusban egyaránt 1,6 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme, tavaly augusztusban pedig 2,2 százalékra. Havi összevetésben az euróövezetben 0,1 százalékkal, az unió egészében pedig 0,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Magyarország a legnagyobb inflációk között

Augusztusban Portugáliában volt a legalacsonyabb az éves infláció, nemhogy nőttek, hanem 0,1 százalékkal csökkentek az árak. A sorban következő Görögországban 0,1 százalékkal, Spanyolországban pedig 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A legerősebb éves ütemet Romániában (4,1 százalék), Magyarországon (3,2 százalék), valamint Hollandiában és Lettországban (egyaránt 3,1 százalék) mérték.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!