3p

"Sztrájkbizottságot" alapított szombaton több, az alapellátásban dolgozók érdekeit képviselő szervezet a háziorvosok anyagi helyzetének mielőbb rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért. Az egészségügyi államtitkárság meglepetéssel fogadta az "ultimátumot", mivel Szócska Miklós egészségügyi államtitkár már tárgyalásra hívta a háziorvosokat.

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - Fakoosz szombaton Mórahalmon tartotta országos kongresszusát, amelynek döntéséről közleményben tájékoztatott. Mint kifejtették: a kongresszuson megállapodtak abban, hogy az alapellátás körében, a háziorvosi és házi gyermekorvosi dolgozók érdekeinek "markáns megjelenítése, képviselete és demonstratív, nyomásgyakorló lépések megtétele, valamint a kormány és az egészségügyi ágazat képviselőivel történő azonnali bértárgyalások megkezdése érdekében" "sztrájkbizottságot" hoznak létre.

Ugyanakkor, mint kiemelték a "sztrájk" esetükben nem szó szerint értendő, csupán arra utaló akciókat jelenthet, hiszen az alapellátásban dolgozók nem sztrájkolhatnak. Ennek megfelelően "a jelenlegi jogszabályi keretek között mindenkor biztosítják a kötelezően elégséges szolgáltatást" a betegellátás folyamatosságának garantálásához - tették hozzá.

Mint írták, demonstrációk, kommunikációs akciók mellett, a "sztrájkkészültséget" mindaddig fenntartják, amíg az együttműködési megállapodásukban foglalt azonnal elérendő céljaik nem teljesülnek, ezzel együtt a kórházi egészségügyi dolgozók béremelésével azonos időben, mértékben nem emelkednek az alapellátásban dolgozók jövedelmei is.

Ugyanakkor a tárgyalások azonnali megkezdése mellett, "gördülő sztrájk" szervezését kezdeményezik, amelyhez az egészségügyi alapellátás további szakmai érdekvédelmi szervezeteinek - köztük fogorvosok, védőnők, ápolók, asszisztensek csatlakozását és együttműködését is várják.

A Fakoosz szombati kongresszusán az egészségügyi államtitkárságot Beneda Attila kabinetfőnök képviselte, aki azt mondta, értetlenül állnak az úgynevezett sztrájkbizottság létrehozása előtt, hiszen a rendezvényen konstruktív megbeszélést folytattak. Azért sem értik a bejelentést - tette hozzá - mert amint azt a részvevőknek is elmondta: Szócska Miklós két héten belül hivatalába várja az alapellátásban dolgozók érdekképviseleti szervezeteit is, hogy többi között az alapellátás finanszírozásának fejlesztési lehetőségeiről egyeztessenek.

Beneda Attila szerint a háziorvosok "ultimátuma" indokolatlan, hiszen mint fogalmazott: "szó sincs arról, hogy a háziorvosok kimaradtak a bérrendezésből". Mint mondta: jogosnak tartják észrevételüket, hogy az alapellátás finanszírozása még nem ideális, de apró lépéseket már tettek és folyamatosan tesznek az érdekükben.

Ráadásul - mutatott rá a kabinetfőnök - miután a háziorvosi teljesítményfinanszírozás alapjául szolgáló mutatószámok körét bővítették legkorábban, a háziorvosok voltak az elsők, akiknek több pénz jutott a rendszerben. Ezen mutatószámok körét a közelmúltban pedig ismét bővítették - tette hozzá.

Ezen felül csak a közelmúltban 10 milliárdos nagyságrendű források kerültek az alapellátásba. Az államtitkárság továbbra is kiemelten foglalkozik az alapellátással, ennek megfelelően tovább keresik a források bővítésének lehetőségeit is - mondta Beneda Attila.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!