Ha Óbudára jössz, nem veheted el a gimnáziumunkat! – Ezt írták az Óbudai Árpád Gimnáziumba járó diákok szülei a Szabó Tímea országgyűlési képviselőhöz eljuttatott dokumentumban arra a tegnap hírre, miszerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) át akarja venni a gimnáziumot.
Szabó azt írja Facebook-posztjában? „Újabb kísérlet arra, hogy az egyetemek után a kormány befoglalja a gimnáziumokat is”.
Magy így folytatja:
A döntés elsősorban a tanári karon múlik, de remélem, a szülők véleményét is figyelembe veszik! Én személy szerint minden, kormányközeli iskolabefoglalást ellenzek, pláne sikeres, jól működő intézmények esetében, ahol nyilvánvaló, hogy nem az iskola segítése (hiszen nem szorul rá), sokkal inkább a kormány általi befoglalás a cél. Ahol a kormány megjelenik, ott biztos, hogy ráteszi a kezét az oktatók kiválasztására, megjelenik majd az ideológiai alapú oktatás, durvábban az agymosás.
Csak, hogy világos legyen: az NKE fenntartója a Miniszterelnökség. A „...mindenkori magyar kormány és az állam számára kulcsfontosságú intézmény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelyen a közszolgálatba jelentkezők jelentős részét, köztük a katonákat és a rendőröket képzik” – mondta korábban Gulyás Gergely miniszter.
A szülők szóvá tették azt is, hogy ők a gyerekeiket nem az NKE-gyakorlóiskolába íratták, hanem egy több mint 100 éves múltú, magas színvonalon oktató iskolába. Most azt sérelmezik – jogosan –, hogy „üveggyöngyökért” cserébe az iskola vezetése és az Észak-Budapesti Tankerületi Központ úgy támogatja ezt a döntést, hogy nem az ő gyerekeik járnak oda. A szülőket kész helyzet elé állítják.
Korábban is volt már kísérlet egy 3. kerületi gimnázium befoglalására, tavaly a Köves Slomó nevével fémjelzett Milton Friedman Egyetem akarta rátenni a kezét a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumra. Ott a szülők és a tanári kar ellenállása miatt ez meghiúsult. Akkor is, most is azonnal megkerestem az ügyben a tankerület vezetőjét, Tamás Ilonát, aki elmondta, hogy az iskolának és a szülőknek kb. 2 hete van arra, hogy végigvigyék a döntési folyamatot. Az NKE-nek február 28-ig kell beadni a hivatalos kérelmet a gimnázium átvételére. Tamás Ilona hozzátette, hogy a döntés nem a tankerület joga.
„Nekem Óbuda-Békásmegyer képviselőjeként az a feladatom, hogy a szülők döntését támogassam. Ennek érdekében ahogy korábban is megadtam, most is minden lehetséges segítséget meg fogok adni” – zárja bejegyzését Szabó Tímea.