A Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke, Dr. Barna Zsolt pénteken bejelentette, hogy január 31-ei hatállyal lemond elnöki tisztségéről és kuratóriumi tagságáról – derül ki az alapítvány lapunknak küldött közleményéből.
„Bő egy évvel ezelőtt azért vállaltam a kuratóriumi elnökséget, hogy kollégáim segítségével elkészítsük a Pécsi Tudományegyetem modernizációs programját. Az elmúlt időszakban a teljes egyetemi vezetés bevonásával gőzerővel dolgoztunk a modernizációs projekten, mely január végén lezárul. Az egyetem tavaly októberben olyan rektort választott, aki a modernizációs program kidolgozásában az elejétől részt vett, a magáénak tekinti és képes végrehajtani azt. Így minden esély megvan arra, hogy a PTE megújulási pályára lépjen.
Ezzel teljesítettem az eredeti vállalást és tekintettel arra, hogy az MBH Bank közgyűlése újabb öt évre elnök-vezérigazgatónak választott, a jövőben üzleti feladataimra szeretnék koncentrálni és kuratóriumi szerepkörömről lemondok. Ezúton is köszönetet mondok minden egyetemi polgárnak, aki segítette a modernizációs program indulását és a kuratóriumnak sok sikert kívánok annak végigviteléhez”
- mondta Dr. Barna Zsolt a bejelentés kapcsán.
A változás nem érinti a PTE és az MBH Bank közti stratégiai együttműködést, melynek keretében a banki szakértők és vezetők tudásmegosztással segítik a pécsi oktatást, valamint az MBH Bank saját tanszékkel és ösztöndíjjal támogatja a gazdasági képzést.
22 000 fős hallgatói létszámával, 1400 oktatójával, kutatójával és 10 karával a Pécsi Tudományegyetem Magyarország egyik legnagyobb, legnevesebb, regionális vezető szereppel bíró felsőoktatási intézménye, mely évről évre sikerrel szerepel a hazai és nemzetközi rangsorokban. Az egyetem egy többlépcsős integrációs folyamat eredményeképpen jött létre a Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem és a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola egyesülésével. 2021. augusztus első napjától az intézmény életében új szereplőként jelent meg az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány, azzal a céllal, hogy támogassák az Egyetemet a benne rejlő lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázásában, a további fejlesztési területek feltárásában, amely közvetve az egyetemi polgárok előrelépését is szolgálja – olvasható a közleményben.
