3p

Az elmúlt év január-novemberében a bruttó átlagkeresetek 8,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8 százalékos növekedése mellett - 4,7 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A legnagyobb mértékben az építőiparban nőttek a bérek.

Tavaly az első tíz hónapban a bruttó átlagkeresetek 8,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg a 2006 január-októberit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 8,1 százalékos növekedése mellett - 5,2 százalékkal csökkent.

A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2007. január-novemberben átlagosan 2 millió 765 ezer volt: a költségvetési szférában 752 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 935 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 4,9 százalékkal csökkent a létszám.

Január-novemberben a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 6,3 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 9,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül novemberben a költségvetési szférában 14,0 százalékkal nőttek a keresetek - a novemberi bruttó átlagkereset 230 ezer 212 forint volt -, amelynek hátterében a 11. hónapban kifizetett jutalom összege áll. A versenyszféra hasonló mutatója novemberben 7,6 százalékos növekedést jelez, a havi összeg 196 ezer 793 forint volt.

Az építőiparban volt a legnagyobb a növekedés 

A versenyszférában január-november között az átlagot meghaladó mértékben nőttek a keresetek az építőiparban (16,4 százalékkal) és az ingatlanügyleteknél, gazdasági szolgáltatásoknál (11,8 százalék). A keresetek növekedésében szerepet játszott a minimum-járulékalap bevezetése, amit az is jelez, hogy a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknál a bruttó átlagkereset növekedési üteme alacsonyabb volt, mint a kisebb szervezeteknél.

A tavalyi év első tizenegy hónapjában a nettó keresetek átlagosan 2,9 százalékkal emelkedtek, ezen belül a versenyszférában 3,8 százalékos, a költségvetési szervezeteknél 1,4 százalékos növekedést regisztráltak. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset az elmúlt év első 11 hónapjában 113 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 84 ezer 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 145 ezer 100 forint.

A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 192 ezer 800 forintra emelkedett, 8,5 százalékkal haladva meg az előző év január-novemberi szintet. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékot tett ki.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!