2017. december 22. 19:07

Egy év - több árnyalatnyi különbség!

Tavaly volt az első alkalom, hogy a kormány Erzsébet-utalványokat küldött a nyugdíjasoknak karácsonyra, ezt pedig annak rendje és módja szerint fotókkal dokumentálta az MTI, melyeket azóta is szorgosan használ illusztrációként minden hazai lap - mi is. A Magyar Távirati Iroda fotósa a Magyar Posta feltűnően Kevin Spacey-fejű dolgozóját követte, amint becsenget egy lakásba, és átadja a küldeményt. Idén sem volt ez másképp, mármint olyannyira nem, hogy a fényképész ugyanazt a postást kísérte el az ajándékosztó körútra - van azonban egyetlen, óriási különbség a 2016-os és a 2017-es képek között. Ez pedig nem más, mint a postás hajszíne.

Tavaly ugyanis még harsány gesztenyebarna tincsek fickándoztak a levélhordó fején:

Budapest, 2016. december 13.

Idén viszont már ezüstbe fordult a haja:

Budapest, 2017. december 7.

A postás úr tehát szemlátomást beleőszült az Erzsébet-utalványok kézbesítésébe. Nem csoda: Rétvári Bence államtitkár közlése szerint három és fél hét alatt 2,7 millió idős magyarhoz kellett eljuttatni az ajándékokat. Ezeket nyilván nem egyedül a posta Kevin Spacey-je vitte ki, de túl sok segítsége nem lehetett. Igaz, még nyár végi a tényállás, de az általános munkaerőhiány a Magyar Postát sem kíméli, augusztusban 150 embert azonnal fel tudtak volna venni.

Persze legyünk igazságosak a pigmentekkel: az idei fotón pont az úr fejére vetül a folyosói villany fénye, ami nagyot képes fakítani még a legfeketébb hajszálakon is. Ezzel együtt viszont egyértelműen látszik, hogy önmagától is alaposan kiszürkült az alapanyag.

Azért őszintén reméljük, hogy nem a stressz okozta a fehéredést!

mfor.hu