1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Beszünteti tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja, miután az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt - írta pénteken a Magyar Idők.

Az ügy háttere, hogy az OTH tavaly márciusban arról értesült, Dániából genetikailag hibás donorspermiumok kerültek Magyarországra, ekkor derült fény arra, hogy a Krio Intézet 2013-óta hímivarsejteket importál Dániából.

A napilapnak Takács Zsuzsanna, a Krio Intézet megbízott főigazgatója azt mondta, azért Dániából hoztak spermát, mert ott még a magyarnál is szigorúbb az adományozók vizsgálata, de erről a tevékenységről az éves adatszolgáltatás keretében rendszeresen tájékoztatták az OTH-t. A hivatal álláspontja szerint Magyarországon tilos a hímivarsejtek importja, a Krio pedig kijátszotta a hatóságot.

A cikk szerint a nyomozást megszüntették, de féléves eljárás alatt a Krio nem foglalkozhatott donorsperma-gyűjtéssel, és a meddőségi klinikák sem vehettek át külföldi hímivarsejtet. Emiatt csak korlátozottan tudtak mesterséges megtermékenyítést végezni, ezért több meddő pár is az ombudsmanhoz fordult.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!