2p

Makovecz Imre tervei alapján 3,5 milliárd forint értékű fürdőfejlesztést terveznek Makón - jelentette be a város polgármestere Buzás Péter kedden.

A polgármester elmondta: a város közgyűlése decemberi ülésén fogadta el a terveket, és február 8-án beadták pályázatot a Dél-Alföldi Regionális Operatív Programhoz 50 százalékos támogatásra. A beruházás másik felét az önkormányzat banki hitelből fedezné - tette hozzá. A pályázatról év végére várható döntés.

Horváth Bernadett projektmenedzser kifejtette: a fejlesztési terület csaknem három hektár. Ezen komplex gyógyászati-, wellnesz és élmény részleget alakítanának ki, a 2007-ben átadott tanuszoda mellé.

A gyógyászati részlegben, több mint kétezer négyzetméteren, főleg a makói gyógyvízre és gyógyiszapra alapozva elsősorban a mozgásszervi betegségek rehabilitációjára és kezelésére szolgáló medencéket, iszapfürdőket és iszap-kezelőket alakítanának ki. Emellett orvosi rendelők, kezelők létrehozására, és orvostechnológiai berendezések beszerzésére is pályáznak.

A wellness részleg is csaknem kétezer négyzetméteres lesz. A tervek szerint itt kapna helyet a szauna, egy szépségápolási kezelő részleg edzőtermekkel, hang-, fény-, és aromaterápiás kezelőkkel illetve frissítő medencékkel. Kialakítanának egy 25 méteres, fedett úszómedencét is.

A fitnesz részt 4500 négyzetméteren alakítják majd ki. Külső belső élménymedencék, harminc élményelemmel szolgálják majd a szórakozni vágyókat. Ebben külön családi zónát alakítanak ki, ahol a gyermekek pihenésére is figyelmet fordítanak, a babakortól kezdve.

A jelenleg csaknem 600 látogató befogadására alkalmas fürdő, a tervek szerint 1400 fősre bővül 2010 közepére. A létesítmény évente háromszáz ezres vendégforgalmat bonyolít le, ennek jelentős növekedését várják a beruházástól.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!