3p

A 32 ezer Quaestor károsult túlnyomó többségének, 27 233 ügyfélnek augusztus 5-ig kifizették a jogszabály szerint járó kártalanítási összeget a Befektető-védelmi Alapból (Beva), a további kártalanításra a Quaestor alapból és az Alkotmánybíróság (Ab) döntése után kerülhet sor - tájékoztatta Fülöp Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az MTI-t.

A Beva a Quaestor- károsultak jóval több mint háromnegyedének több mint 75,3 milliárd forintot fizetett ki augusztus elejéig, amelyhez a szükséges likviditást az MNB hitele biztosította számára. Az OTP-nek átutalt 75,3 milliárd forintból az érintettek 53,5 milliárd forintot vettek fel eddig.

A Beva által maximálisan kifizethető hatmillió forintos kártalanítási összeget a károsultak mintegy 15 százaléka, 4760 ügyfél kapta meg. Három- és hatmillió forint közötti kártalanításra 6046 károsult volt jogosult, több mint 25 milliárd forint összegben. Hárommillió forint alatti kártalanítási összeget pedig 16 427 fogyasztó számára fizetett ki a Beva - mondta el a szóvivő.

Fülöp Zsuzsanna hangsúlyozta, az MNB a visszaélések feltárása mellett a kártalanítás során is maximálisan védte a fogyasztók érdekeit, hiszen a nem létező kötvények után részben a jegybank által kialakított jogi álláspontnak köszönhetően kapnak most kártalanítást a Quaestor-ügyfelek.

Az MNB mindvégig határozottan képviselt jogi álláspontja szerint ugyanis a Bevából azokat az ügyfeleket is kártalanítani kell, akiknek a Quaestor sem kötvényt, sem más értékpapírt nem adott a befizetett összegekért cserébe. A kártalanítás mostani szakaszában tehát a Beva ezen nem létező, hiányzó kötvények után végez kártalanítást 6 millió forintig, míg a meglévő kötvények után nem kártalanít, hiszen azok rendelkezésre állnak, kiadásukra pedig a Quaestor kárrendezés körében kerülhet majd sor - fejtette ki Fülöp Zsuzsanna.

A szóvivő hozzátette, hogy a Beva a tőkepiaci törvény szerint kizárólag a tagsággal rendelkező szolgáltatók ügyfeleit tudja kártalanítani, így a jelenlegi - maximum 6 millió forintig terjedő és eddig több mint 27 ezer ügyfél felé teljesített - kifizetés a Quaestor Értékpapír Kereskedelmi Zrt.-vel szerződött fogyasztókat érinti.

A további - 6 millió forint feletti - kártalanításra és a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel szerződött 497 fős ügyfélkör kifizetésére - tekintve, hogy a társaság nem tagja a Bevának, és egyébként befektetési szolgáltatás nyújtására engedéllyel sem rendelkezett, így azt jogosulatlan tevékenységként végezte - a külön jogszabály szerinti Quaestor alapból és az Alkotmánybíróság döntését követően kerülhet sor, amelynek mielőbbi megszületésében továbbra is bízik az MNB - mondta el a szóvivő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!