2p

Másodszor szerveznek összeegyetemi állásbörzét az ELTE-n. A rendezvénynek a felsőoktatási intézmény Lágymányosi Campusában található Gömbaula ad otthont április 2-án és 3-án.

Szerdán és csütörtökön kereshetik fel az ELTE Állásbörzét az érdeklődők. A rendezvény elsődleges célja, hogy segítse az egyetem nyolc karán végző hallgatók munkaerőpiacra való belépését, ugyanakkor a kiállítás által nyújtott lehetőségek és szolgáltatások más egyetemek hasonló képzéseiben részesülő hallgatói számára is nyitottak.

Az állásbörze szervezői - az ELTE Karrierközpontja - odafigyelnek arra, hogy a munkaerőpiaci szempontból kevésbé reprezentált szakokon tanuló hallgatók is megtalálják számításukat a rendezvényen, így nem csupán az informatikai vagy természettudományos területen végzők találhatnak majd potenciális ajánlatokat.

A fentieken kívül fontos célkitűzés, hogy az állásbörze a munkaerőpiac, a gazdasági élet, illetve a felsőoktatás szereplőit közelebb hozza egymáshoz. Ennek érdekében az állásajánlatokon kívül igen nagy számban találhatóak majd a kiállításon az ingyenesen igénybe vehető tanácsadási, illetve egyéb szolgáltatási lehetőségek, többek közt személyre szabott karriertanácsadás, tesztkitöltés, grafológus szolgáltatás.

Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi folyamatosan működő egyeteme által szervezett állásbörzének a fővédnöke Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A rendezvény házigazdája Hudecz Ferenc, az ELTE rektora, fővédnökként részt vesz Magyar Bálint, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, valamint védnökként Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium felsőoktatási és tudományos szakállamtitkára.

Más egyetemeken, főiskolákon is rendeznek állásbörzét a következő hetekben. A Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közösen szervez jogi állásbörzét április 1-jén és 2-án. A Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen április 9-10-én lesz hasonló rendezvény, míg a Budapesti Corvinus Egyetem KarrierExpóját április 16-17-én rendezik meg. 

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!