2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Nemzet információi szerint a BKV-tól tavaly menesztett stratégiai igazgató, Bosnyák Gyula egy év munka után 39 milliós végkielégítést kapott. Bosnyák volt a felelős a 2008-as nagy felzúdulást kiváltó, számos buszjárat megszüntetését előirányozó paraméterkönyvvel kapcsolatos koordinációért.

A napilap csütörtöki számában megjelent írás szerint alig egy évig volt stratégiai igazgató Bosnyák Gyula, mégis 39 millió forintos összeget kapott. Bosnyákkal eredetileg 2007-től 2011-ig szóló, határozott idejű szerződést kötött a közlekedési társaság, de kinevezése után egy évvel menesztették, mivel kudarcba fulladt a nevéhez köthető, a menetrend-módosítást tartalmazó úgynevezett paraméterkönyv elfogadtatása.

A kurdarc miatt Bosnyák Gyula mellett Somodi László akkori közlekedési vezérigazgató-helyettest is felmentették posztjáról, aki azonban egy fillér végkielégítést sem kapott, mivel őt rendkívüli felmondással küldték el. (mfor.hu szerk.: Felmentésüket a BKV azzal indokolta, hogy a vezetésük alatt elkészített 2008-as paraméterkönyv "szakmailag alkalmatlan" volt. Vitézy Dávid, a VEKE szóvivője a paraméterkönyv-tervezetről akkor így nyilatkozott: "egy szisztematikus és utas ellenes rombolás, egy olyan rombolás, amely Budapest legfontosabb buszjáratainak megszüntetésére irányul." Somodi menesztése miatt később bírósághoz fordult.)

A csaknem negyvenmilliós összeg kifizetését egyébként ugyanúgy Balogh Zsolt akkori megbízott vezérigazgató, jelenlegi általános vezérigazgató-helyettes írta alá, mint Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató tavalyi százmilliós végkielégítését.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója a lapnak elismerte, hogy valóban jelentős végkielégítést fizettek ki Bosnyák Gyulának, de konkrét összeget nem árulhatott el, mert ehhez az érintett nem járult hozzá. A kommunikációs vezető megerősítette, hogy a végkielégítést valóban Balogh Zsolt szignálta.

Bosnyák Gyula a lap megkeresésére először meglepődött, hogy honnan tudnak a történetről, majd közölte, semmi sem igaz az egészből, és lecsapta a telefont - olvasható a Magyar Nemzetben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!