3p

"Hanyagság" gyanúja miatt bíróság elé kell állnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának, volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében - adta hírül csütörtökön az I-télé francia hírtelevízió. Ügyvédje, Yves Repiquet szerint Christine Lagarde fellebbez a döntés ellen, az IMF pedig bizalmáról biztosította a pénzügyi szervezet vezetőjét.

A miniszteri rangú politikusok ügyeivel foglalkozó francia köztársasági bíróság (CJR) 2014 augusztusban indított előzetes eljárást az IMF-főigazgatója ellen az Adidas sportszergyártó cég eladása körüli, az államot megkárosító szövevényes kártérítési ügyben, amelyben az állam 403 millió euró (126 milliárd forint) kártérítést fizetett Tapie-nak, a cég korábbi tulajdonosának.

A párizsi fellebbviteli bíróság két hete úgy döntött, hogy az üzletembernek vissza kell fizetnie az államnak a teljes összeget. A kártérítésről Lagarde pénzügyminisztersége (2007-2011) idején született döntés.

Az ügyészség 2011-ben csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított eljárást az ügyben, s eddig őt ember ellen emelt vádat.

Első, 2013 májusi meghallgatását követően a volt miniszterek ügyivel foglalkozó különleges bíróság még csak az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti, "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte Christine Lagarde-ot, és további két kihallgatását követően sem gyanúsították  meg. A "hanyagság" gyanúja - ami egy év  szabadságvesztéssel és 15 ezer eurós (4,7 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható - negyedik kihallgatását követően merült fel, s ekkor indult meg az eljárás ellene.

Az ügyészség szeptemberben a CJR-től a vádak ejtését kérte. A különleges bíróság azonban mégis úgy döntött, hogy az IMF főigazgatójának felelősségét is meg kell vizsgálni az ügyben.  

"Ez érthetetlen. Azt tanácsolom Christine Lagarde-nak, hogy fellebbezzen a döntés ellen" - mondta az IMF-vezér ügyvédje Párizsban.

Az IMF igazgatótanácsa, amelyben mind a 188 tagállam képviselteti magát, "továbbra is bízik abban, hogy a vezérigazgató képes hatékonyan ellátni feladatát"  az ellene folyó vizsgálat ellenére - közölte Gerry Rice, a washingtoni székhelyű szervezet szóvivője.

A vitatott kártérítési ügy több mint húsz évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a marseille-i üzletember eladta az Adidast egy francia állami vállalatnak, amely az akkor még állami tulajdonban lévő Le Crédit Lyonnais bank érdekeltségébe tartozott. A bank később jóval drágábban adta tovább a sportszergyártó céget. Tapie emiatt éveken át perelte az államot, több pert meg is nyert, az államnak 135 millió eurós kártérítést kellett volna kifizetnie, de a fellebbezések késleltetették az ügy lezárását.

Végül 2007-ben Christine Lagarde utasítása alapján választott bírósághoz fordultak a felek annak érdekében, hogy megegyezéssel zárják le az akkor 15 éve tartó pereskedést. A bíróság ekkor 403 millió eurós kártérítést ítélt meg Tapie-nak, az akkori baloldali ellenzék feljelentése nyomán azonban a csalás gyanúja miatt indított eljárással semmissé vált az ítélet. A fellebbviteli bíróság ráadásul december 4-én úgy ítélte meg, hogy Tapie eredeti kártérítési kérelmét nem fogadhatta volna be a bíróság, miután az Adidas eladási ára - 2,085 milliárd francia frank - 1992-ben megfelelt a cég valós értékének, így a Le Crédit Lyonnais bank leányvállalata nem követett el hibát a felvásárláskor.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!