2p

Így jött ki, hogy a háztartások háromnegyedére továbbra is teljesen érvényes a rezsicsökkentés. Majd kiderül, jól számoltak-e.

A kormany.hu-n megjelent hírből kicsivel többet tudhattunk meg arról, milyen számokra alapozva döntött a kormány a rezsicsökkentés csökkentéséről.

"Áramellátásban 5,6 millió fogyasztóból 4,2 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti. Aki túl van a sávhatáron azok nagy része is igen közel van az átlaghoz, tehát kis odafigyeléssel a sávhatár alatt tud maradni"

- fogalmaz a szöveg, e szerint tehát 1,4 millió áramfogyasztó, illetve 900 ezer gázfogyasztó kényszerül majd részben piaci árat fizetni augusztus 1-jétől.

"Egy átlagfogyasztó ma havonta 7750 forintot fizet az áramért, ez a rezsicsökkentés nélkül 50 833 forint lenne. Egy átlag gázfogyasztás havi díja most 15 833 forint, ez a rezsicsökkentés nélkül 131 444 forint lenne. Az átlagfogyasztásig a jövőben is mindenki havi közel 159 ezer forintot - évi 1,9 millió forintot - spórolhat meg a rezsicsökkentéssel"

- teszik hozzá. Mint írtuk, a bejelentés óta már Németh Szilárdot is számos problémával szembesítették a tervezett új szabályozás kapcsán, ezért elképzelhető, hogy enyhítések, kompenzációk jöhetnek, de mind az átlagfogyasztás, mind a piaci árak kormány általi kiszámításával kapcsolatban merültek fel kérdőjelek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!