2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának keretében a Yettel több mint 1,3 milliárdos értékű jóvátételi csomagot vállalt, amely közel 180 ezer fogyasztót kompenzál.

A nemzeti versenyhatóság 2019 végén szabott ki jelentős bírságot a Telenor Magyarország Zrt.-re, amiért 2016 és 2017 között 0 Ft-osként vagy kedvezményesként hirdette egyes készülékeit, miközben azok árának egy részét beépítette az előfizetői díjba. A cég bírósághoz fordult a döntéssel szemben, amely helyben hagyta a GVH által megállapított jogsértés tényét, azonban a bírság összegének indokolására kötelezte a versenyhatóságot.

A Telenor ment, a Yettel jött, de a bírság maradt - ezt tette most rendbe a cég. Fotó: MTI
A Telenor ment, a Yettel jött, de a bírság maradt - ezt tette most rendbe a cég. Fotó: MTI
Az új eljárásban a Yettel új indítvánnyal élt, amelyben a fogyasztók jóvátételét vállalta a jogerősen is megállapított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A cég a vállalásai alapján 7 500 forintos kompenzációt (számlajóváírást vagy feltöltőkártya-keretet) fizet minden jelenlegi ügyfelének (közel 180 ezer fogyasztónak), aki az érintett időszakban, a Telenor Blue kampányok alatt, vagyis 2016. október 6. és 2017. október 22. között készülékkel egybekötött hűségidős előfizetői szerződést kötöttek. Az érintett ügyfeleket a Yettel előzetesen emailben vagy sms-ben fogja értesíteni. A kompenzáció garantált értéke 1,31 milliárd forint – vagyis, ha a fogyasztók részére juttatott összeg összértéke bármely okból nem éri ezt el, a vállalkozásnak versenyfelügyeleti bírságként kell befizetnie a fennmaradó összeget.

A versenyhatóság – a kompenzációs csomagra tekintettel – az újraszámolás során 125 millió forintra mérsékelte az eredetileg 1,8 milliárdos összegű bírságot, egyúttal előírva a vállalások teljesítését, valamint azok könyvvizsgálóval történő auditáltatását. A GVH döntése a fogyasztóknál jelentkező közvetlen előnyök mellett tekintettel volt arra is, hogy a cég lemondott a további jogorvoslati lehetőségéről. A jóvátételi kötelezettségek teljesítését a Versenyhivatal a végrehajtásukra előírt határidő leteltét követően ellenőrzi majd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!