4p

Ahogy tavaly, úgy idén is mindössze egy nap alatt fogyott el az éves keret az elektromosautó-támogatásra. Az akár 2,5 millió forintos támogatást így összesen 1234 pályázó kaphatta meg, de jelenleg már nem lehet új pályázatot beadni. Azonban a június 15-én lezárt pályázatról lemaradóknak sem kell csüggedniük: a Bank360 a jelenleg is elérhető finanszírozási lehetőségeket vette számba.

Június 14-én nyílt meg a pályázat az idei elektromos autóvásárlás támogatására. A 2020-as 5 milliárdos kerethez képest most kevesebb, 3 milliárd forint összértékben lehetett jelentkezni a támogatott autóvásárlásra. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy hiába lett volna elérhető három szakaszban egészen 2022. július 2-ig a lehetőség, a teljes keret kimerült alig több, mint egy nap alatt.

Azonban természetesen támogatás nélkül is megvásárolhatóak elektromos autók, ráadásul az állami pénz nélkül az összeghatárokat sem kell figyelni. A pályázati kiírás szerint ugyanis csak a 12 millió forintnál olcsóbb modellekre járt volna a teljes, 2,5 millió forintos összeg a maximum ötszemélyes autók esetében, a 15 millió forint feletti drágább kocsikra pedig nem lehetett támogatást kérni. Nem csak a luxus, hanem az olcsó elektromos gépkocsik esetében sem lehetett kihasználni a teljes támogatást, ugyanis legfeljebb a vételár felét tehette ki a pályázati összeg, vagyis 5 millió forint alatt sem lehetett a teljes támogatási összeget igényelni. Egy autóhitel vagy szabad felhasználású jelzáloghitel esetében azonban nincs ilyen megkötés: az alacsony, közepes és magas árkategória pontosan ugyanolyan feltételekkel érhető el.

Így veheted meg hitellel a villanyautót

A Bank360 két árkategóriában vizsgálta meg az elektromos autók finanszírozhatóságát: a szokványosnak tekinthető 7 millió forintos összeg esetében és a már magasabb minőséget képviselő, 13 millió forintba kerülő elektromos autók árát nézte meg. Lízinggel az elemzők most nem számoltak, mert önrész és egyéb kötelező költségek – ilyen lehet egy drágább Casco biztosítás – nélküli helyzetet szerettek volna modellezni.

A 7 millió forintba kerülő átlagos kocsit személyi kölcsönnel 117 627 forintos havi törlesztő mellett lehet megvásárolni a Bank360 Autóhitel kalkulátora alapján, ha a hitel futamideje 7 éves. A THM így 10,9 százalék 240 ezer forintos, a folyósító bankhoz való jövedelemérkeztetés mellett, a teljes visszafizetendő pedig 9 880 668 forint.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Nissan Leaf-et nemrég - ilyet is vehetünk akár hitelből is. Fotó: MTI/Rosta Tibor
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Nissan Leaf-et nemrég - ilyet is vehetünk akár hitelből is. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ezt a 7 millió forintos elektromos autót megvehetjük szabad felhasználású jelzáloghitellel is, ami csökkenti a költséget, igaz, ingatlanunkra jelzálogjogot kell bejegyeztetni. Így a törlesztő a 7 éves futamidő mellett már csak 100 743 forint, hiszen a THM alacsonyabb, 5,72 százalékot tesz ki 5 évre fixált kamatok mellett. A teljes visszafizetendő 8 469 012 forint, vagyis ez a megoldás jelentősen olcsóbb, mintha személyi kölcsönt vettünk volna igénybe.

A drágább, 13 millió forintba kerülő elektromos autót azonban már nem lehetséges jelzálog nélkül felvenni, a személyi kölcsönöket ugyanis rendszerint csak 10 millió forintos összeghatárig lehet felvenni. Így itt csak a szabad felhasználású jelzáloghitel jöhet szóba. 13 éves futamidő mellett így havi 117 137 forintos törlesztőrészlettel lehet felvenni a hitelt – szintén 5 éves kamatrögzítés mellett. A THM 5,7 százalék ebben az esetben, összesen pedig 18 279 972 forintot kell visszafizetni.

A nagycsaládos kedvezmény is megmaradt

A nagycsaládosok kedvezménye továbbra is elérhető, így egy legalább 7 személyes személygépkocsira szintén 2,5 millió forintos támogatást lehet kapni, ha legalább három gyermeket nevel a szülői pár, vagy esetleg úton van a harmadik gyermek. Elég az élettársi viszony is az igényléshez, ebben az esetben nem kell házasnak lenni. Speciális feltétel, hogy legalább az egyik félnek B kategóriás jogosítvánnyal kell rendelkeznie, és nem lehet eltiltva a vezetéstől.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!