4p

Még mindig olcsóbban lehet lakást vagy házat bérelni Budapest agglomerációjában, mint a központi kerületekben, de a különbség csökkenőben van, mert egyre nagyobb a kereslet a fővároshoz közeli, jó közlekedésű településeken. 

Általában jobb feltételekkel bérelhet valaki lakást vagy családi házat az agglomerációban, ha vállalja az ingázást. A lakásbérlet idén ősszel a budapesti Belvároshoz képest átlagosan 70-80, a külső kerületekhez viszonyítva 20-30 százalékkal kerül kevesebbe a vizsgált 15 agglomerációs településen – derül ki az Otthontérkép.hu friss összefoglalójából.

Felhajtották az árakat

A családi házaknál a főváros külső budai és pesti körzeteit vetették össze a szomszédos agglomerációs városokkal. Itt azt tapasztalták, hogy kisebb a különbség, mint a lakások esetében, mert a cégek növekvő arányban keresik a cégközpontnak vagy vezetőiknek alkalmas ilyen bérleményeket, s ez felhajtotta az árakat.

Az agglomerációs bérleti piacon a beáramlás miatt is növekszik a kereslet. Ezt alátámasztja a KSH november elején közzé tett jelentése is, miszerint Pest megye vándorlási egyenlege a 2000-es évek elején, illetve közepén tapasztalt nagy költözési hullám 2010 körüli lassulását követően ismét meredeken növekvő tendenciát mutat, és már a leginkább nyereséges időszak szintjét közelíti. Vagyis folyamatosan híznak az agglomerációs települések, természetesen nem azonos ütemben, de immár trendszerűen.

„Egyrészt folytatódik, sőt erősödőben van a Budapestről való kivándorlás, másrészt a keleti-délkeleti országrészekből a főváros közelébe áramlás. Előbbi az elviselhetetlenül magas árak és a zsúfoltság miatt tapasztalható, utóbbi mögött az áll, hogy sokkal jobbak a munkalehetőségek a hátrahagyott országrészekhez képest. A bérleti kínálat azonban nem tart lépést ezzel, a viszonylag kevés lakás gyorsan elkel, ha jó a közlekedés az általában fővárosi munkahelyhez és jó az ellátás is” – mondja Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője.

Tovább pöröghet a piac

A szakértő szerint a bérleti piac további aktivizálódása várható. Felgyorsulhat ugyanis a kisebb (4-8 lakás) társasházak bérbeadási célú építése és egyes új lakóparkokban a családi házak megjelenése a kínált bérlemények között. Egy-két településen (például Gyál, Vecsés) már kialakítottak olyan épületeket, ahol kifejezetten átmeneti bérleményeket kínálnak jó felszereltséggel. A folyamatos betelepülés miatt Szigetszentmiklóson és Dunakeszin is várható hasonló.

Hol van a legtöbb albérlet?

Az elmúlt három évben a legtöbb kiadó lakást vagy házat a környező nyugati és délnyugati agglomerációs városokban jegyezték fel. Érd, Budaörs vezeti a sort, ezekben a városokban eleve fejlettebb ez a piac, mint más fővárosközeli településeken. Mivel viszonylag nagy a választék, az árak már kissé csökkentek is az elmúlt három évben. A vizsgált időszakban leggyorsabban Gyálon nőttek a bérleti díjak: csaknem kétszer annyit kérnek egy átlagos méretű házért, mint 2016 elején, körülbelül 140-160 ezer forintot havonta.

A bérleti piac két széle az igazán aktív: sokan keresik a 40-50 négyzetméteres lakásokat, valamint a 200 négyzetméternél nagyobb házakat, házrészeket. A nagyobb területű ingatlanokat többgyerekes vagy összeköltöző családok, valamint vállalkozások szemelik ki.

Az is megfigyelhető, hogy az átlagosan egy-másfél éves bérleti időszak után, ha megbarátkoztak a környezettel az érintettek, akkor tartós megoldásra törekszenek, vagyis vásárolni szeretnének. Ezt még mindig olcsóbban tehetik, mintha a népszerű fővárosi belső kerületekben vagy a kinézett agglomerációs településsel szomszédos külső budapesti kerületben próbálkoznának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!