4p

Aki kivár, az erre a nyárra már lemaradhat a klímacseréről.

2022 utolsó negyedévében hazánkban is ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés azon készülékek iránt, amelyekkel teljes értékűen lehet fűteni is a tavaszi/nyári hűtési időszakot követően. Ez a megoldás nagyon költséghatékony, főleg olyan lakóházak esetében, ahol a fűtéskorszerűsítés nagyobb beruházást igényelne, ugyanis ezzel a kisebb költségvetésű beruházással jelentős energiamegtakarítás érhető el a családok számára is. Aki a komfortérzet és a levegőminőség javítása érdekében szeretne klímát vásárolni, annak érdemes minél előbb cselekedni, mielőtt még beköszönt a kánikula - derül ki a Panasonic lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményéből

Megduplázódott a piac

A roham már 2021-ben elkezdődött annak köszönhetően, hogy az Euróipai Unió elkezdte fokozottan támogatni a megújuló zöld támogatásokat, és ehhez kapcsolódóan a legtöbb európai országban az erre épülő megfelelő támogatási rendszer továbbra is fennáll. „A másik jelentős tényező, ami ezt befolyásolta, az a ma is fennálló orosz-ukrán háború, ami a dekarbonizációs folyamatot szintén nagyon felgyorsította. Az elmúlt egy évben a két évvel ezelőtti, tehát a 2020-as évhez képest a piac összességében legalább a duplájára nőtt. Természetesen vannak különbségek az országok között, hiszen vannak helyek, ahol már korábban is jellemző volt a »zöld trend«, és ezekben az esetekben a növekedés nem annyira látványos, azonban ahol a támogatási rendszer csak az elmúlt években kedvez ennek, nagyon nagy mértékben növekedett a piac” – hangsúlyozta Kozák Tamás, a Panasonic Marketing Europe GmbH Heating&Ventilation Air-conditioning divíziójának vezetője.

„Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy amennyiben valaki a komfortérzet növelése vagy éppen a levegőminőség javítása érdekében szeretne klímaberendezést vásárolni, annak nem érdemes a bizonytalan állami támogatásra vagy éppen a kánikulára várni. Június elején egészen biztosan ismét nagyobb rohamra lehet majd számítani, és bár termékből elegendő lesz a kereslet kielégítéséhez, a szakemberekre valószínűleg várni kell majd. Az online reprezentatív felmérésünk során kiderült, hogy a válaszadók csaknem 40 százaléka-a tervez légkondicionálót, és a levegő-víz hőszivattyúk iránt is 20 százalékuk érdeklődik”

– tette hozzá a szakértő.

Érdemes előre gondolkozni

„Minden évben tapasztalható, hogy az emberek az utolsó pillanatban, tehát akkor kapnak a fejükhöz, amikor beköszönt az igazi nyári idő, a kánikula. Ez egyrészt bonyodalmat okozhat abban az esetben, amikor szeretnék szakemberrel ellenőriztetni a klímaberendezéseket, másrészt, ha valaki új készüléket szeretett volna vásárolni, az elmúlt években tapasztalhatta, hogy sok esetben annak megérkezése majd beszereltetése is jelentős várakozással járt együtt. Manapság a klímapiac gyártói oldalról rendeződni látszik, egyre kevésbé tapasztalható elakadás az ellátási láncban” – emelte ki a Panasonic szakértője.

Készülékekből nem lesz hiány, szakembert viszont már késő a kánikulában keresgélni. Fotó: Pixabay
Készülékekből nem lesz hiány, szakembert viszont már késő a kánikulában keresgélni. Fotó: Pixabay

Általánosságban elmondható, hogy a klímával való fűtés az elmúlt években egyre népszerűbbé vált, azonban ebben a trendben a tavalyi évben jött el az igazi áttörés. „Fontos kiemelni, hogy a különböző támogatási programoknak köszönhetően sokan preferálták a nagyobb értékű, hatékonyabb légkondicionáló berendezéseket” – mondta el Mucsányi Béla, az Alfasonic Kft. kereskedelmi vezetője. A teljesítmény mellett ráadásul a design, illetve a levegőminőség javítása is elsődleges szemponttá vált. „A Covid-világjárvány hatása is befolyásolta a vásárlók döntését, hiszen ezt követően kezdtek el egyre többen tudatosan odafigyelni a személyes környezetük fokozott fertőtlenítésére és minőségének emelésére” – tette hozzá Mucsányi Béla.

Sokan kivárnak

„Az idei évben előreláthatólag nem kell attól tartani, hogy nem lesz elegendő légkondicionáló berendezés a piacon. A 2023-as évben is növekedésre lehet számítani, azonban mivel hazánkban egyes támogatások megszűntek az előző év végével, így az idei év első hónapjaiban már tapasztalható volt, hogy sokan kivárnak a vásárlással” – mutatott rá a kereskedelmi vezető.

Ez a téma is szóba kerül majd a Klasszis Klub Live következő, június 14-i rendezvényén, amelyről bővebb információt itt talál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!