A Babaváró hitelt jelenleg azok a fiatal házaspárok igényelhetik, ahol a feleség nem töltötte be 30. életévét. Az idei évben azonban még úgy is elérhető a támogatás, ha a feleség 30-40 év közötti, de ebben az esetben már legalább 12 hetes terhesnek kell lennie. Az évből pedig már nincs sok hátra, a Bankmonitor kalkulátorát használók 42,61 százaléknál a feleség életkora a kérdéses sávba esik.
A legfeljebb 11 millió forint összegű, kamatmentes Babaváró igen kedvező lehetőség a fiatal házaspárok számára. A támogatás elnyeréséhez azonban számos előírást kell teljesítenie az érdeklődőknek. Ezek közül az egyik a feleség életkorára vonatkozik.
Alapszabály, hogy a hölgy igényléskor nem tölthette be 30. életévét. Van azonban az idei évben egy átmeneti kiskapu: ha a feleség már legalább 12 hetes terhes, akkor a hölgy akár 40 éves is lehetne a hitelkérelem benyújtásakor.
Így szeptember közepén már csak nagyjából 14 hét van hátra az évből. Vagyis azoknak a pároknak már nagyon is közeli ez a határidő, ahol a feleség még nem esett teherbe és a hölgy 30 és 40 év közötti. Hiszen a 12 hét leteltével már igencsak kevés idő lenne a hiteligénylésre. (Még úgy is, hogy a 12 hetet az utolsó menstruációtól számolják.)
Márpedig az érintett ügyfélkör jelentős lehet: az idei évben több, mint 130 ezer kalkulációt végeztek el a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával, az ott megadott adatok alapján az érdeklődők mintegy 42,61 százalékánál a feleség 1984 és 1994 között született. Ez az a korosztály, akit érinthet a közelgő határidő.
Természetesen az érintett csoport egy része már jogosult volt a támogatásra, mert már úton volt a kalkuláció elvégzésekor a baba. Egy másik részük pedig más jogszabályi feltételnek nem felelt meg. Számos előírást azonban még orvosolni lehet, az életkori szabályra vonatkozó kiskapu határidejének elérkeztével azonban az érintett házaspárok végleg lecsúszhatnak a Babaváróról.
Miért éri meg ez a kölcsön az érdeklődőknek? Erre a kérdésre a Bankmonitor szakértői élből két nyomos okot is tudnak mondani:
- A Babaváró hitel kamatmentes, ami óriási előnyt jelent az aktuális piaci kölcsönökkel szemben. Egy piaci kamatozású lakáshitel nagyságrendileg 6,5%-os kamat mellett igényelhető. 11 millió forint kölcsönösszeg és 20 éves futamidő mellett egy ilyen jelzáloghitelre havonta 82 013 forintot kellene fizetni, míg egy hasonló Babaváróra csupán 50 417 forintot.
- A Babaváró hitel remekül kipótolhatja egy lakásvásárlás esetén az önerőt. A kölcsön mögött ugyanis nincs ingatlanfedezet, éppen ezért egy lakáshitellel kombinálva a támogatás 75 százaléka beleszámíthat az önerőbe. Így nagy mértékben hozzájárulhat a Babaváró ahhoz, hogy a fiatal párok meg tudják venni álmaik otthonát.