Szürreálisnak tűnő álmom volt, azt képzeltem ugyanis, hogy a miniszterelnök ifjúkori álma az volt, hogy világhírű tudós legyen, és egyszer megszerezze a Nobel-díjat. Tanulmányai kezdetén törekvő volt, és tehetségesnek kiáltották ki, számos, fiataloknak szervezett hazai és nemzetközi tudományos vetélkedésen szerepelt kiemelkedően. Ennek köszönhetően egy nagy tekintélyű pénzember támogatta őt és hasonszőrű társait. Hiába a tudományos eredmények, és a vágy, hogy egyszer Nobel-díjjal tüntetik ki, a politika szirénhangjai elcsábították a fiatalembert, aki úgy vélte, hogy így még többet tehet az ország szellemi felemelkedéséért.
Néhány év küzdelem után ráadásul úgy alakult az ország politikai helyzete, hogy meg tudta szerezni a miniszterelnöki posztot. Az első ciklusa azonban – későbbi pályájáról visszatekintve – kifejezetten visszafogott volt, mondhatni már-már unalmas négy évet hagyott maga mögött. A következő választáson hiába állt a pártjának a zászló, és tartották biztos befutónak, végül elbukott, majd a következő ciklust is ellenzékben töltötte. Ezek az évek azonban megacélozták akaratát, és igen karakteres tudományos program körvonalazódott az elméjében.
8 év tétlenség után, amikor ismét kézbe vette a hatalmat komoly gazdasági nehézségek jellemezték az országot. A kiművelt emberfő így csak lépésről-lépésre tudott a tervébe belefogni, hogy a tudomány megannyi műhelyével és fellegvárával népesítse be az országot. Az örökké káráló ellenzék persze skandallumot kiáltott, amikor egyik napról a másikra a miniszterelnök szülőfalújában, egy amerikai léptékben sem kicsi egyetemi kampusz nőtt ki a földből, amely a miniszterelnök szívének oly kedves Nobel-díjas tudós nevét viselte. Sőt komoly diplomáciai manőverek révén még azt is sikerült kilobbizni a Svéd Királyi Akadémiánál, hogy egy róla elnevezett különdíjat is kiadjanak minden évben a Nobelről által alapított elismerésekkel egy időben. A falusi egyetemi kampusz persze feltüzelte a kormánytagokat: a z adóügyi államtitkár egy üzleti fakultánst vitt a poros kelet-magyarországi kisvárosba, a fejlesztési miniszter pedig egy jogi egyetemet alapított a határ menti kisvárosban. Emellett minden nagyobb településen komoly egyetemépítési láz ütötte fel a fejét, hiába ágált a politikai ellenzék, hogy nincs annyi képzett tanár, akik a megfelelő szintű képzést biztosítani tudnák. A miniszterelnök azonban nem hagyta magát, és komoly fizetésekkel csábította haza a külföldön tevékenykedő magyar tudósokat, sőt számos külföldi szakértőnek is munkát adtak.
Az ambiciózus tervek persze nem mindenkinek tetszettek, volt, akinek komolyan borsot törtek az orra alá. Az egykori támogató pénzember által élete hívott egyetemről például a falusi kampusz elszipkázta az összes nagynevű tanárt és tehetséges diákot, így jobb híján egy másik országba költözött az intézmény.
Más konfliktusok is voltak persze, amelyet azonban a miniszterelnök teljes mellszélességgel felvállalt. Az Európai Unió által Magyarországra telepített szuperszámítógépről például kiderült, hogy globális összevetésben csupán az ötödik (!!) legnagyobb teljesítményű masina. Ez annyira felbosszantotta az ország első emberét, hogy hatalmas plakátkampányba kezdett. A kék színben úszó hirdetmények ezt harsogták:
"Üzenjük Brüsszelnek: több ramot a magyaroknak!"
Sajnos az uniós bürökrációval egy másik ügy kapcsán is komoly nézeteltérés alakult ki. A szíriai háborúból, illetve Észak-Afrikából és Közép-Ázsiából menekülőket ugyanis a saját elvrendszerét szigorúan betartva fogadta a tudós kormányfő. A menekültáradat idején is számos hirdetés jelent meg, amelyek egyebek között azt hangoztatták, hogy
"Ha Magyarországra jössz, meg kell tanulnod integrálni!", illetve"Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a szabadgyökeinket".
De voltak "Tudta" jelzéssel ellátott figyelmeztető táblák is, amelyek az alacsony iskolázottság, a nyelvtudás hiánya, vagy a gyenge oktatási rendszer veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az érkező menekülteket ráadásul ezen elvek mellett kezdték képezni. Sajnos a gyakran analfabéta menekültek tanulmányi előmenetele a vártnál gyengébb volt. Ezt még több, és még komolyabb tanórával és fejlesztéssel szeretett volna a miniszterelnök által kijelölt pedagógusi kar ellensúlyozni. A migránsok azonban ezt már nem várták meg, hanem tömegesen Nyugat-Európába vándoroltak.
Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a kormányfő az orosz elnökkel sem ápolt felhőtlen viszont. Az ugyanis hiába látogatott többször is hazánkba, és próbálta eladni a fejlesztés alatt álló atomerőművük prototípusát. A magyar vezető egyszerűen kinevette, hogy milyen technológiával házal, hogy némileg javítsa a kétoldalú kapcsolatokat, felajánlotta, hogy a magyar tudósok által gőzerővel fejlesztett fúziós reaktorokból jutányos áron kaphat majd Moszkva is egyet.
Mindezek a nézeteltérések persze nemhogy a kedvét szegték volna a tudós koponyának, inkább még elhivatottabbá tették. A minap például véletlen összefutva egy hazalátogató tehetséges kutatót környékezett meg, hogy mikor hagyja már ott azokat azokat a svájciakat, miért nem jön már el a CERN-ből. A kutató az invitálásra a megjelent videó szerint csak kedvesen mosolygott. A bennfentesek viszont állítólag hallani vélték, hogy a miniszterelnök azt is oda súgta: sokkal nagyobb részecskegyorsítót építek magának. Hogy valóban megépült-e sajnos soha nem derül ki, mert megszólalt a csörgőóra és véget ért az álom…
KB
