Ha hiszik, ha nem, ezen a héten megfogadtam, hogy megpróbálok jó hírt találni. Hűen a kormánypropagandához. Nem sikerült.
Persze lehet, rossz volt az időzítés. Hiszen a magunk mögött hagyott öt napban még a szokottnál is jobban összesűrűsödtek a kellemetlen fejlemények. Mármint az én, szubjektív megítélésem szerint kellemetlenek, hiszen természetesen nem vagyunk egyformák, ahogy a közhelyes mondás tartja, ízlések és pofonok különbözőek, vagyis amit az egyik negatívan lát, azt a másik pozitívan.
Így, péntek estéről visszatekintve megmosolyogtató, hogy képes voltam kiakadni azon, amin Matolcsy György kiakadt. Igen, az MNB-alapítvány zűrös ügyeiről van szó, amelyeket a volt jegybankelnökön kívül mindenki másként lát.
Most éppen az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely közel 11 évet késett jelentése alapján végre nyomozás indult. A dolognak nem is az a pikantériája, hogy az ÁSZ-t Matolcsy volt alelnöke irányítja, hiszen láttunk már olyat, hogy a beosztott kritizálja a főnököt és fordítva (talált: Nagy Márton). A mostani eset annyiban más, hogy maga az ÁSZ-elnök is egy ideig az egyik MNB-alapítvány kuratóriumának az elnöke volt (ahogy Nagy egy másikéban szerepelt). Tudják, arról a Windisch Lászlóról van szó, aki nem a jegybankalelnöki ténykedése okán tett szert országos ismertségre, hanem azért, mert Varga Judit párja lett.
Igazából nem is kéne elcsodálkoznom azon, hogy Matolcsy mit sem változott a 2014-es önmagához képest. Ahogy négy alapítvány összesen 200 milliárd forintos közvagyonból való megalapítása után a baráti vs.hu-ban (emlékszünk még e lapra?) cáfolt mindent, amiről jó másfél éven belül kiderült, hogy igazak, úgy a most a függetlenséggel szintén nem vádolható Indexnek bizonygatta, hogy minden vele kapcsolatos állítás csalás és ámítás.
Ezt a purparlét relativizálta Donald Trump újabb őrültsége. Persze tudtuk, hogy a vámháború Európával szemben is kitör, de abban bíztunk (ja nem), hogy talán jó barátjára, Orbán Viktorra tekintettel majd megkegyelmez az öreg kontinensnek. Hiszen maga a kormányfőnk rendre elbüszkélkedik azzal, hogy hatalmasságok (Putyin, Trump, Hszi Csin-ping, Erdogan, Netanjahu – hú, micsoda névsor) is kikérik a véleményét és adnak arra (csak azok a „gaz” brüsszeliek nem, ők se nem kérnek, se nem adnak). Márpedig Trump e heti vámjai annak a hazai jármű- és az akkumulátorgyártásnak vágnak alá, amelyre az Orbán-kabinet egyfajta kaszinói all-inként építette a hazai GDP-növekedési álmait.
Fotó: MTI
Belegondolni is szörnyű, mennyire vetheti vissza az amerikai elnök intézkedése az iparunkat. Amelyről pont most pénteken derült ki, hogy súlyos adminisztratív korlátozások nélkül is halódik. Februárban éppen több mint egy éve nem látott mértékben zuhant, s ilyen mélyen utoljára a 2020-as Covid-lezárások miatt volt.
Ennek fényében aligha meglepő, hogy a kormány néhány napos hezitálás után az immár baráti kezek (vagyis a soraiból érkezett Varga Mihály) által irányított MNB-re hallgatva növelte az idei inflációs célját, egyúttal csökkentette a növekedésit. Vagyis elindult azon az úton, amelyet 2023-ban és 2024-ben is követett, amikor is a több számjegyű GDP-bővülési tervek nem teljesültek, sőt, recesszió jött.
Márpedig ez utóbbi szinte most is borítékolható – meglennék lepődve, ha Trump (v)ámokfutása nem taszítaná az egész világgazdaságot válságba. Köztük minket, a „végeken” lévő magyarokat még az átlagnál is mélyebbre, lévén, hogy gazdaságunk sérülékenyebb, még regionális összevetésben sem vagyunk a jobbak között.
A forint már el is kezdte a „szokásos” mozgását, vagyis a szabadesését, ismét távolodva a mágikus 400-as eurószinttől. Amit talán még nem is vesznek zokon a Karmelitában. Hiszen a kormány még mindig azt a régi szabályt követi, miszerint a valutagyengülés jót tesz az exportnak – nem véletlenül hunyt szemet annak idején Matolcsy is a forint folyamatos leértékelődése felett, jól jött az abból fakadó árfolyamnyereség az MNB-alapítványok megalapításánál! Ki törődik azzal, hogy a mai, modern gazdaság már komplexebb, egy-egy termék vagy szolgáltatás olyan sokféle – bel- és külföldi – komponensből áll, hogy a forint gyengülése nem nagyon érinti a terméklánc költségviszonyait.
Erről bővebben a Klasszis Média állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár cikkében olvashat:
Elvileg jó hír lenne az a szintén e heti fejlemény, hogy az árrésstop hatására több száz termék lett olcsóbb. Ám ennek megítélése attól függ, a pult melyik oldalán helyezkedünk el – van olyan kereskedő, aki bosszankodhat, miközben a vásárlók örülhetnek. Legalábbis rövid távon. Merthogy hosszabb távon mi lesz, azt senki nem tudja. Például, ha az árrésstop miatt egy csomó bolt lehúzza a rolót. Hogy a várható recesszió miatt törvényszerű inflációs sokkról ne is beszéljünk.
Arra azért kíváncsi leszek, hogy ha netán sajnálatos módon úgy alakul, akkor a következő európai uniós negatív rekord kapcsán születik-e a háborús és szankciós infláció mintájára új klisé a rogáni propagandagyárban. Mondjuk: trumpi infláció.
Erős kétségeim vannak.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
