Az Mfor csapata lelkes könyv- és krimirajongó. Most pedig megmutatjuk, mi mit gondolunk az utóbbi évek néhány fontosabb skandináv krimijéről. Könyvajánló.
Egy mérnök gyilkolni kezd
Yrsa Sigurðardóttir: A gének - Jernei Gábor kommentárja
Számos oka lehet annak, ha egy kedves, könnyen mosolygó izlandi mérnök úgy dönt, gyilkolni kezd. Yrsa Sigurðardóttir esetében ez két szóval indokolható: írási kényszer. A skandináv krimik mára már megkerülhetetlen alakja 25 éves korában fiataloknak szóló szövegekkel kezdte irodalmi pályafutását. Azon a területen sem volt sikertelen, hiszen a Biobörnnel 2003-ban elnyerte az év izlandi gyerekkönyve díjat.
Azt, hogy a csúcson-kell-abbahagyni-filozófiája késztette kis csendre, vagy úgy gondolta, mindent elmondott, amit a fiataloknak szánt, nem igazán lehet tudni, de tény, hogy öt év csend következett, majd a skandináv krimik piacterére zúdította be az Utolsó rítus című regényét és azóta szinte évente ontja magából a sztorikat. 2014-ig Thóra Gudmundsdóttir ügyvéd volt a regények állandó visszatérő alakja, majd az író úgy döntött, főhőst vált, olyannyira, hogy rögtön kettő is lett belőle. Freya gyerekpszichológus, Huldar pedig rendőrtiszt. Vezetéknevük is van, de ezzel az izlandiak olyan sokat nem törődnek, mert a szigetország lakói sajátos névadási szokásaik miatt inkább csak keresztnevükön emlegetik egymást.
Freya és Huldar története rögtön belecsap a lecsóba. Együtt töltenek egy éjszakát, majd a rendőr megijed a kapcsolatok bonyolultságától, ezért hátrébb lép, nem kis sebet ejtve ezzel Freya önérzetén. Ezzel pedig kezdetét is veszi az azóta több köteten keresztül tartó se veled - se nélküled sztorijuk.
Mert a skandináv krimik elvileg arról szólnak, hogy az elején történik egy vagy több gyilkosság és az utolsó oldalakon elkapják a tettest. Közben meg zömmel arról, hogy zűrös emberek próbálnak evickélni a hivatás és a magánélet között.
Ilyen az izlandi író Gének címet viselő regénye, ami egy prológgal nyit. Ebből megtudjuk, hogy testvéreket szakítottak el egymástól a múltban, éppen ezért szemernyi kétségünk se legyen: ennek hatása lesz a tulajdonképpen még el sem kezdődött történetben.
Yrsa Sigurðardóttir vérprofi író, patikamérlegen csepegteti az információkat és természetesen több szálon futtatja a cselekményt, hogy lehetőleg ne nagyon akarjunk elszakadni a sztoritól még akkor sem, ha összesen 450 oldalon keresztül tart fogva. Nem is könnyű a szabadulás, mert Yrsa nagy mesélő. Szeret és tud történeteket megosztani, mi pedig szeretünk olykor elmerülni mások életében is.
Meg persze kicsit mindig többet megtudni arról, milyen az élet egy olyan szigeten, ahol a cápa mérgező húsát száz napra elássák és utána eszik meg, mert Izlandon semmilyen ennivaló nem veszhet kárba és milyen az élet ott, ahol össznépi élmény a depresszió, mert hónapokig csak emlékeik vannak arról, milyen is az, amikor világos van.
Nagy mulatság tehát izlandinak lenni, Yrsa Sigurðardóttir legalábbis soha nem állítja az ellenkezőjét. A Gének ezek miatt is minden pillanatában szerethető regény a műfaj kedvelői számára.
Sötét egy sorozatgyilkosról van szó
Stefan Ahneim: A fantom - Vágó Ágnes kommentárja
Egy balul elsült munkahelyi feladat megoldása után Fabian Risket eltanácsolják munkahelyéről, a stockholmi rendőrség kötelékéből, így megvalósíthatja végre régóta dédelgetett álmát: hazaköltözik családjával szülővárosába, Helsinborgba, hogy ott boldogan éljenek tovább. Ám amint beköltöznek az új házba, és éppen csak berendezkednek, megjelenik régi főnöke, hogy bevonja őt egy új nyomozásba. Azért kell részt venni a kutatásban, mert az áldozat a frissen eltanácsolt nyomozó egyik volt osztálytársa. A gyilkos ráadásul egy régi osztályképet is helyez a hulla mellé, a holttest fejét feketével áthúzva.
Itt kezdődik a mesterien kitervelt gyilkosságsorozat, amelynek a nyomozás során mi is végig részesei vagyunk, és amellyel kapcsolatban csak egy dolognak örülhetünk: hogy csak olvasunk róla, nem pedig a valóságban történik mindez.
Mert azért az feketén-fehéren kiderül, ahogy közeledünk a könyv végéhez, hogy ha ez maga lenne a valóság, az a világvégével lenne egyenlő.
Ráadásul az olvasó tuti tippje is romba dől egy idő után, ugyanis az, akit gyilkosnak gondolunk, szintén holtan esik össze, és egy biztos: nem öngyilkosság történt, hanem őt is a sorozatgyilkos kapta el.
A stochkolmi születésű szerzőnek ez az első kötete, amely még 2014-ben jelent meg hazájában – mostanra kerülhet a hazai skandináv krimikedvelők zsákmányai közé -, és amelyet úgy aposztrofálnak kritikusai, hogy egyszerre pszichológiai thriller, amerikai sorozatgyilkos-krimi és a skandináv krimihagyományokra épülő írás. Az biztos, hogy aki ezt a könyvet kezébe veszi, vértezze fel magát bármilyen lehetőségre és rémségre, mert az elmúlt évek egyik legsikeresebb skandináv krimiszerző könyvében bármi megtörténhet, sőt, még azon túl is csavart vesz a hátborzongatóan izgalmas történet.
Egy sötét benzinkúton kezdődik, vagy annál is rosszabb helyen
Jo Nesbo: A Birodalom - Bendl Vera kommentárja
A Birodalom című regény nem a Harry Hole-sorozat része, amely híressé tett az íróját és amellyel Nesbo a skandi noir és a thriller szinte megkoronázott királya lett, akinek a könyveit általában nem lehet letenni.
Nekem a Harry Hole-sorozat sokszor volt már gyógyír nehézségekre és szomorúságra, mert annyira bele lehet feledkezni, hogy egyszerre megszűnik a külvilág, és semmi sem számít, Harry sorsa pedig annyira bevonz, hogy egy pillanatra nincs más, mint az ő párkapcsolati drámája, sorozatgyilkosa és önpusztító küzdelme, amelyik annyira életszagú, megoldatlanságokkal és lelki zsákutcákkal terhes, hogy nem lehet nem érteni a fájdalmát.
És mindig is ezt tartottam Nesbo nagy titkának: hogy egyes műveivel a szépirodalmat súrolja – amennyiben ez még szempont valakinek -, és olyan elegánsan teszi mindezt, ezt a határon billegést, annyira akarástól mentesen, hogy ezt így szeretni kell, főleg, hogy becsavar önmagába.
És A Birodalom is így kezdi: szépen lassan, de biztosan bevisz egy világba, egy Isten háta mögötti faluba, ahol a főszereplő, Roy él lassú biztonságban egy benzinkút vezetőjeként, de amikor feltűnik a színen az ikertestvére és annak persze elképesztően vonzó felesége, lassan kezdenek a dolgok felkavarodni. Nemcsak Roy lassan mozduló lelke és emlékei, hanem a múlt, amelyben egyrészt sötét sérelmek és gonoszságok rejlenek, másrészt nem világos, ki követte el őket: az ikrek apja, vagy éppen maga Roy? Ki az erőszaktevő és ki a gyilkos? A kérdés végig billeg, az egész regényen keresztül, és persze, hogy meg vagyunk tévesztve majdnem az utolsó oldalig, mert azt hisszük egy világról, hogy értjük, és aztán igazán nagyot tévedünk. A sötétség nem hogy csökkenne, hanem egyre erősebb lesz.
A könyv szépen felépített, alapos munka, izgalmas és élvezhető, de hiányzik belőle az a plusz, ami például Harry Holét naggyá teszi: a pusztai farkas bonyolult magányossága, az ábrázolás alapossága.
Mesterien megírt mű, de az igazi kín, az emberi élet megoldhatatlansága nem bontakozik ki: valahol minden magyarázatot nyer a végén, még a gonoszság is, ettől viszont egy kicsit kevésbé erős regény A Birodalom, mint Nesbo korábbi könyvei.
