<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
5p

"Megértettem, hogy aki nem szavaz, az rongyember. Az nem hazafi. Nem éppen sehonnai meg bitang, mert az meg mit jelent, hogy sehonnai és bitang, azt a szót már nem használjuk, főleg, hogy örökké tervezünk élni, már bocs, és szelíd átmenet, satöbbi, de azért rongyember". Jegyzet.

Ezt most apámtól tanultam vagy a Bandi bácsitól? Nem egészen mindegy, mert apám legkevésbé sem a Bandi bácsi, ráadásul emlékeim szerint egyikük sem mondott konkrétan ilyet, főleg, hogy a Bandi bácsi a szocializmusból ocsúdott fel éppen, akkoriban talán nem annyira boldogan, apám meg mondjuk talán egészen boldogan, mégis összemosódik nálam az üzenet eredete. Férfias üzenet ez valamiért, korai imprinting, igazság szerint tisztára meghatározatlan a valódi forrása, talán Bandi bácsi és apám mellett a rendszerváltó lelkesedés fújta az akkor még nem agglomerációnak számító kis faluba meg a tavaszi szél, én meg elraktároztam, mint az élet eredeti igazságát. Olyan lett, mint a csecsemőkori vagy párválasztási bevésődés: értelme lehet is meg nem is, a hasznosságát érdemes megkérdőjelezni idővel. Példának okáért azokon a tavaszokon ki gondolt arra, hogy egyszer megkérdezik majd, hogy támogatom-e a nemi átalakító műtétek népszerűsítését kiskorúak számára? Az ébredő, optimista demokráciában mindenki arra számított, hogy most már csak lényegi és értelmes kérdésekről szavazunk.

Fotó: Fortepan/Hegedűs JuditFotó: Fortepan/Hegedűs Judit

Bandi bácsit egyébként tiszteltem. Történelmet tanított, és ugye, állampolgári ismereteket. A zakója színe éppen olyan szürke, mint a tankönyv: ásítani kell tőle. Az állampolgári ismeretek: csupa unalmas fogalom. Aztán mégis a szavazáshoz meg a választáshoz érünk. Egyenlő és titkos. Ezek a kulcsszavak. Bandi bácsi mondja, hogy majd fogunk. Néhány év múlva. Majd választhatunk. Különös dolog ez. Bíztat minket. Dörgedelmes a hangja. Néhány nap múlva megírjuk az iskolaújságban, hogy úgy tudjuk, Bandi bácsi „komcsi” volt. Közepesen szép gesztus a részünkről, bár nagy divat ez a felnőttek körében, tőlük lestük el. Erre Bandi bácsi a következő órán felelősségre von mindenkit, majd szünetet tart, megtörli a homlokát szintén szürke, ám kockás textilzsebkendőjével, összehajtja az élére vasalt szövetet, és visszahelyezi zakózsebébe, és azt mondja, „igen”. És úgy folytatja: „Az voltam.” Kicsit bent tartjuk a levegőt. „Én hittem a kommunizmusban. Hittem abban, hogy valami jót fogunk csinálni, és nagyon fáj, hogy nem így történt.”

Nem tudom, hogy egy tíz éves tökéletesen letapogatja-e az emberi nagyságot, vagy éppen teljesen félrevezethető, de én akkor kezdtem el tisztelni a Bandi bácsit. Addigra már pont egy-két éve ciki volt kommunistának lenni, és ezt jól tudtam. Nem csak jelen időben, hanem múlt időben is az volt. És hiába volt ő, ami volt, az ő órája jut eszembe arról, hogy „szavazni kötelesség, ha már egyszer lehet”. Ő tanította ezt nekünk, úgy emlékszem, bár nincs bizonyítékom, de ez az üzenet olyan szürke, mint a zakója és az állampolgári ismeretek tankönyv, és olyan éles fényű, mint a kora nyári nap, amelyik betűzött a földszinti ablakon a fenyőfák mellett.

Fotó: Fortepan/Horváth ErnőFotó: Fortepan/Horváth Ernő

És amit Bandi bácsi ilyen jól megalapozott a fehér-barna linóleumon a fényes tanteremben minden ideológiai csalódottsága ellenére, azt csak tovább építette a többi tanár, akik szerint „egy nagyon nehéz és nagyon szép korba érkezünk”, amikor belépünk egy fényes kapun, D-betű van ráírva és SZ, mint szabadság, ám aki sütkérezne ebben a gyönyörű napban és futkározna a demokrácia nevű zöld mezőn, az fáradjon el a szavazófülkébe, amint lehetősége van. És ezt mondta az apám és a barátai is, úgy éreztem, a televízió meg a Ki nyer ma? is erről beszélt végül.

Ezért sikerült így fordítanom az össznépi üzenetet, hogy „aki nem szavaz, az rongyember”. Az nem hazafi. Az semmit sem tesz az országáért. Az nem használja ki a demokrácia lehetőségeit, érted, de-mok-rá-ci-a, a jövő, ami mindent megváltoztat. Nem éppen sehonnai meg bitang, mert az meg mit jelent, hogy sehonnai és bitang, azt a szót már nem használjuk, főleg, hogy mi itt az évezred végén örökké tervezünk élni, már bocs, szelíd átmenet, satöbbi, de azért rongyember.

Az imprinting sikerült: egyetlen szavazáson nem voltam életemben egy külföldi ösztöndíj miatt, de az ország nélkülem is belépett az Európai Unióba. A többin részt vettem. Volt, hogy úgy éreztem, minek.

Ettől még a rongyemberség nem biztos, hogy igaz. Ahogy a helyzet is megváltozott. A zöld mezőn ugráló nyuszikás demokrácia-kép már nem létezik, igaz sem volt soha, és van, aki azt mondja, hogy most kinyílik egy ajtó, most megint, talán, de nekem már nincsenek illúzióim. Elmegyek, mert a Bandi bácsi megmondta, az apám is megmondta, a tavaszi szél is megmondta, hogy édes lányom ennyit, de ennyit meg kell tenned, ha már a választás szabadságát a kezedbe kaptad, elmegyek, mert ez egy kicsit igaz, de nem hiszek abban, amiben ők hittek akkor, amikor engem tanítgattak. Ők beleöregedtek a fényes jövőbe, én felnőttem, és azt láttam, hogy a szabadság jó, ha nem veszik el. Jó, ha vissza lehet még szerezni. De el szokott fogni a kétség, hogy vajon vissza lehet még?

 

(Bendl Vera szerzői oldala itt található)

 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.