I.
Olvasom a Szakképzés 4.0 programot a minisztérium honlapján. Terjedelmes mű, csak erős idegzetűeknek való. A mai negyvenes-ötvenes korosztályú szülőknek nyilván az ragad meg, hogy alig néhány év elteltével megint gyökeresen fel akarják forgatni a középfokú oktatást. A szakképzést tartalmában és intézményrendszerében egyaránt. A gyerekek még be sem fejezték a pár évvel ezelőtt átalakított rendszer szerinti tanulmányaikat, máris itt az új rendszer.
Azaz mégsem annyira új ez a rendszer. A ma hetvenes évei elején járó korosztály, már aki megvan még közülük, ha elolvassa, a deja vu élményével lehet gazdagabb. A bevezetésre javasolt rendszer ugyanis szerkezetében és tartalmában igencsak hajaz az ötvenes években és a hatvanas években működött rendszerre. A fiatalabbak kedvéért: ebben a korszakban (1951-1965 lásd még.: Rákosi-, Kádár-korszak) a középfokú oktatás és szakképzés három pilléren nyugodott: gimnáziumok, technikumok és szakmunkásképző intézmények. Ezt a struktúrát a hatvanas évek első felében, közepében alakították át. A technikumok felszámolásával és a gimnáziumok egy részének átalakításával létrejöttek a szakközépiskolák, mint az emelt szintű szakmunkásképzés intézményei. A technikumok szerepét átvették az akkor gomba módra szaporodó főiskolák. A szakmunkásképző intézmények pedig változatlan feltételekkel működtek tovább. Akik ott tanultak ösztöndíjat kaptak és biztosítási jogviszonyként számolták el a tanulmányi idejüket. És még egy dolog. Az akkori szakmunkásképzés általános elve volt, bármely szakmáról legyen is szó, hogy az első év a szakmai ágazat (fém, fa, épító, textil, stb) alapvető anyag, gyártás és szerszámismeretéről szólt, a következő években pedig a konkrét szakma fogásait, ismereteit oktatták. Mindezt most visszatérni látom a Szakképzés 4.0-ban. Egy dolgot azonban nem látok biztosan. Az akkori szakmunkásképzésből rengetegen tudtak továbblépni, érettségit, diplomát szerezni. Ezt a lehetőséget a Szakképzés 4.0 is deklarálja ugyan, de a valós feltételeit nem igazán.
II.
Olvasom a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényt, népszerű nevén a Kit-et és annak VIII. fejezetét, amely lényegében egy központosított létszámgazdálkodásról szól. Ennek 55. §-a arról rendelkezik, hogy a közigazgatási szerveknek a részükre biztosított álláshelyeket mindenképpen fel kell tölteni. Ha az üressé vált álláshelyet hat hónapig nem töltik fel, akkor azt a szervtől elveszik és egy központi tartaléklétszámba helyezik. Nos, aki dolgozott a Belügyminisztérium szerveinél a 70’-es, 80’-as években, annak arcára kiülhet a mosoly. Ugyanis pontosan ez a szabály érvényesült az akkori Belügyiminisztériumban. Akkor is központilag (BM Szervezési és „M” Csoportfőnökség) állapították meg egy-egy szerv létszámkeretét és azt is, hogy azt milyen szintű, besorolású munkakörökkel tölthetik fel, de élt a hathónapos elvonási és tartalékstátusz szabálya is. Deja vu.
Ui.: Feltételezem, hogy az I. és II. részben említett szabályokat olyan fiatal bürokraták készítették elő, akik hírből sem ismerik a Rákosi- és Kádár-korszak szakképzési rendszerét, vagy BM-ben alkalmazott státuszgazdálkodás szabályait. Gyanakszom inkább arra, hogy a politika, mint megrendelő gondolkodása kezd erős nosztalgikus képet mutatni a letűnt korok eszközei és módszerei iránt. Vegyesen a 45 előtti és utáni korokból merítve. Lehet, hogy mégis megalapozott a dialektikus materializmusban tanult „megszüntetve megőrizve” törvénye és az utókor – kicsit leporolva, kicsit átalakítva – kertek alatt visszahozva sajátjaként adja el a korábban elátkozott, vagy éppen elavultnak tartott dolgokat. Persze ilyet csináltak más korokban is. Nem szégyen. Csak be kell vallani.
Nagy Péter
A fenti vélemény nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
